Pesti Srácok

Vége a magyarországi rabok kártérítési bizniszének

null
Völner Pál Igazságügyi Minisztérium államtitkára 2017.10.19. Fotó: Horváth Péter Gyula

Leáldozott a börtönzsúfoltsági kártérítési perekre épülő „iparágnak”, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elfogadta a magyar állam által meghozott intézkedéseket – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a testület legújabb döntésére hivatkozva a Magyar Hírlapnak.

A lap szombati számában Völner Pál emlékeztetett, hogy az EJEB nem volt elégedett a korábbi magyar joggyakorlattal, így az elítéltek és az őket képviselő „jól behatárolható kör” sorra indította és nyerte a pereket a magyar állammal szemben. Az újság kérdésére, hogy kik alkotják az említett kört, a politikus elmondta: van közöttük olyan, aki a Soros György által pénzelt Magyar Helsinki Bizottsághoz kötődik, egy másik ügyvéd korábban azt a Baka Andrást védte, akit szinte körülrajonganak a milliárdos spekuláns által támogatott szervezetek képviselői, de szerepel a sorban a baloldal új reménységeként nemrég felbukkanó, a hatalom megszerzéséért még a Jobbikkal is szövetkezni akaró Magyar György ügyvédi irodája is.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az utóbbi időben 104 perben összesen csaknem 1,6 millió eurót, 497 millió forint kártérítést kellett kifizetni az elítélteknek, a perköltség pedig átlagosan háromszáz eurós volt. Az EJEB, végül elfogadva a magyar kormány által bevezetett preventív és kompenzációs jogorvoslatot, 2017. augusztus 31-ig felfüggesztette az előtte lévő magyar ügyek vizsgálatát, csütörtöki határozatában pedig már elutasított egy új keresetet, megállapítva, hogy az eddigi tapasztalatok alapján az új joggyakorlat alkalmas a probléma orvoslására és a kompenzáció során megállapítható kártérítés is megfelelő mértékű, így a kérelmező köteles kimeríteni az újonnan bevezetett jogorvoslati lehetőségeket.

Forrás: Magyar Hírlap. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.