Pesti Srácok

Zsidó Facebookok, golyó a radikálisoknak – a jobbikos humor utánozhatatlan magasságai (Itt az újabb hangfelvétel!)

null

A nemzeti radikalizmusból csak „golyóval” lehet kiszállni – erről Magvasi Adrián, a Jobbik házisajtója, az Alfahír főszerkesztője beszélt nemrég, miközben Toroczkai László, a párt alelnöke arról beszélt, hogy egy volt nemzeti szélsőségest korábban valakik a „zsidó Facebookokon köröztettek”. A jobbikosok sajátságos, utánozhatatlan humorának bizonyítéka a beszélgetés harmadik szereplőjének beszólása, aki szerint a közösségi háló neve lehetne „Nosebook” is.

A Mandiner szerkesztői által feldezett beszélgetés vezetője Magvasi Adrián, az Alfahír főszerkesztője, aki egyúttal a Jobbik színeiben indul képviselőjelöltként Budapest XIII. kerületében a jövő évi országgyűlési választásokon. A diskurzus másik szereplője Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, aki arról értekezik, hogy

Magvasi erre megjegyzi, hogy „golyóval”, mire a Jobbik fenegyereke, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke, Zagyva György Gyula azt válaszolja, hogy „nem minden esetben”. A titánok eszmefuttatásának egyik szereplője Balasi András, a Jobbik V. kerületi képviselője, aki slusszponként azt dobta be, hogy

PestiSracok facebook image

Magvasi Adrián a humorbombára úgy reagált, hogy

Forrás: Mandiner. Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.