Lemondott a Jobbik portáljának főszerkesztőjePPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 30. Lemondott az Alfahír főszerkesztői tisztségéről Magvasi Adrián, a Jobbik egykori képviselőjelöltje. Az ezt bejelentő rövid közleményében nem indokolta a döntését, csupán bejelentette a változást és nem tért ki arra, hogy hol folytatja - írja az Index.
"Itt a júdáspénzed!" - Soros-álarcban dobtak ezüstöt a jobbikos Magvasi Adriánnak (videóval!)Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2018 március 10. Egy Soros-álarcos férfi dobott Júdáspénzt a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjének és az Alfahír főszerkesztőjének, Magvasi Adriánnak a lábai elé ma Budapesten a Lehel téren, ahol a köpönyegforgató párt politikusa Dúró Dórával, a párt képviselőjével utcafórumozott. A Soros-maszkos férfi gúnyosan és kifejezően meg is tapsolta Magvasit, miközben azt mondta neki: "köszönjük radikálisok!" A videót a PestiSrácok.hu egyik olvasójától kaptuk. Nem ez az első eset, hogy Vona Gábort és hű követőit a jobbikos árulással szembesítik a választók, korábbi szavazóik. Vonának már a müezzin is megszólalt, kisbuszára "Allahu Akbar" matricát ragasztottak, erdélyi látogatásakor pedig harminc üveggyönggyel is megajándékozták.
Simicskáék ingyenreklámot csinálnak a zsidózó, cigányozó jobbikos képviselőjelöltnekPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 7. Közel kéthónapos szünet után újra feltűnt a képernyőn Simicska tévéjében Magvasi Adrián, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje. A radikális politikus, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egykori elnökségi tagja – akit rendre csak az Alfahír főszerkesztőjeként mutatnak be – 2015 decembere óta szinte folyamatosan a Főszerkesztők Klubja című műsor egyik szereplője volt, két hónappal ezelőttig. Majd a kényszerszünet után most újra megjelent a képernyőn – szúrta ki az Origo.
Zsidó Facebookok, golyó a radikálisoknak – a jobbikos humor utánozhatatlan magasságai (Itt az újabb hangfelvétel!)PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 18. A nemzeti radikalizmusból csak „golyóval” lehet kiszállni – erről Magvasi Adrián, a Jobbik házisajtója, az Alfahír főszerkesztője beszélt nemrég, miközben Toroczkai László, a párt alelnöke arról beszélt, hogy egy volt nemzeti szélsőségest korábban valakik a „zsidó Facebookokon köröztettek”. A jobbikosok sajátságos, utánozhatatlan humorának bizonyítéka a beszélgetés harmadik szereplőjének beszólása, aki szerint a közösségi háló neve lehetne „Nosebook” is.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.