Pesti Srácok

Simicskáék ingyenreklámot csinálnak a zsidózó, cigányozó jobbikos képviselőjelöltnek

null

Közel kéthónapos szünet után újra feltűnt a képernyőn Simicska tévéjében Magvasi Adrián, a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje. A radikális politikus, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egykori elnökségi tagja – akit rendre csak az Alfahír főszerkesztőjeként mutatnak be – 2015 decembere óta szinte folyamatosan a Főszerkesztők Klubja című műsor egyik szereplője volt, két hónappal ezelőttig. Majd a kényszerszünet után most újra megjelent a képernyőn – szúrta ki az Origo.

A portál szerint komoly probléma, hogy Magvasi Adrián nem simán egy főszerkesztő – annál a Jobbikhoz köthető lapnál, amelyik Vonáéktól csak 2015 és 16 között 250 millió forintot kapott –, hanem aktív politikus. Ezt pedig elfelejtik közölni az oligarcha tévéjében. Ráadásul annak ellenére szerepeltetik továbbra is szimpla főszerkesztőként egy műsorban, hogy most már nemcsak a Jobbik budapesti választókerületi elnöke, hanem egyben országgyűlési képviselőjelöltje is. Az Origo emlékeztet Magvasi kevésbé dicső múltjára is. Felidézik, hogy nemcsak alapítója, hanem éveken át főszerkesztője is volt annak a Szent Korona Rádiónak, amely ezer szállal kötődött a szélsőséges Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz.

Hozzáteszik, hogy amikor Zagyva a Magyar Szigeten életveszélyesen megfenyegette a Hetek két újságíróját, a nyomozás során Magvasit is kihallgatták. A fiatal radikális a Magyar Szigeten egyébként a Sin City című műsort vezette. A produkció arról volt híres, hogy zsidózott benne Apáti István még 2011-ben, de már mint a Jobbik országgyűlési képviselője.

PestiSracok facebook image

  • A Sin City több olyan adása is elérhető a YouTube-on, amelyekben masszív zsidózás és cigányozás hallható, és amelyeket Magvasi Adrián szerkesztett.

Az Origo szerint egyébként jobbikos képviselőjelölt nem idegenkedik a "náci-nyilas romantikától" sem. 2012-2013 között tagja volt a Farkasok névre hallgató félkatonai szervezetnek, amely a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz tartozott.

Origo, vezető kép: Origo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.