Pesti Srácok

Adót csalhatott az IKEA - az Európai Bizottság vizsgálja a céget

Adót csalhatott az IKEA - az Európai Bizottság vizsgálja a céget

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére - közölte az uniós bizottság hétfőn.

Mint elmondták, az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az előzetes vizsgálatok szerint két, 2006-ban és 2011-ben kiadott holland adóhatározat is lehetővé tette a svéd bútorgyártó leányvállalata, az IKEA-csoporthoz tartozó Inter IKEA részére, hogy lényegesen kevesebb adót fizessen Hollandiában.

- közölték. Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos elmondta, minden vállalatnak, legyen nagy vagy kicsi, multinacionális vagy helyi érdekeltségű, méltányos adóterhet kell fizetnie.

PestiSracok facebook image

- húzta alá. Az Inter IKEA Systems Hollandia az IKEA franchise rendszerben működő áruházainak összegyűjtött díjaiból származó bevételeket rögzíti. Az Európai Parlament idén közzétett zöldpárti jelentése szerint az IKEA 2009 és 2014 között mintegy 1 milliárd euró (310 milliárd forint) uniós adó befizetését kerülte el.

- közölték. A multinacionális vállalatok esetleges adóelkerülésének kivizsgálása céljából hozott uniós jogszabályok segítségével az Európai Bizottság az idén olyan cégek ellen indított eljárást, mint az Apple, az Amazon vagy a McDonald's.

Forrás: MTI; fotó: PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.