Pesti Srácok

Az EP-ben Soros politikusai hallgatják meg Soros szervezeteit

Az EP-ben Soros politikusai hallgatják meg Soros szervezeteit

Az Európai Parlament (EP) szakbizottságának ülésén Soros György partnerei hallgatják meg a milliárdos által finanszírozott szervezetek képviselőit - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. Bakondi György azért beszélt erről, mert csütörtökön meghallgatást tart az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről.

A meghallgatáson mások mellett részt vesz Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke és Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője is, valamint Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. A főtanácsadó úgy fogalmazott, pikáns helyzet áll majd elő, hiszen a bizottságban többen is ülnek azok közül, akik rajta voltak "a Soros György által mozgatott" brüsszeli politikusokról kiszivárgott listán.

- hangoztatta Bakondi György. Hozzátette, hogy magyar kormányt képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek hatalmas támogatást jelent a nemzeti konzultációt kitöltő 2,3 millió ember véleménye. A főtanácsadó az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy nem enyhül a migrációs nyomás a magyar határon, minden nap vannak olyanok, akik megkísérlik átlépni a határt.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá.

Forrás: MTI; fotó: agenda.ge

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.