Pesti Srácok

Ennyit az elvekről: Karácsony Gergely felajánlkozott az MSZP-nek, a pártelnök rábólintott

Ennyit az elvekről: Karácsony Gergely felajánlkozott az MSZP-nek, a pártelnök rábólintott

Molnár Gyula azt javasolja az MSZP elnökségének, hogy fogadja el Karácsony Gergely és a Párbeszéd ajánlatát, vagyis tulajdonképpen bejelentette, hogy az MSZP elfogadja miniszterelnök-jelöltjének a zuglói polgármestert. A pártelnök az MSZP választási programjának fő üzeneteként pedig azt jelölte meg, hogyan lesz negyedik magyar köztársaság.

Az ellenzéki párt szombati budapesti programbemutató nagygyűlésén a politikus azt is hangoztatta: készen állnak arra, hogy a változást akarók szövetségét létrehozzák és programjuk a változás programja legyen, melynek fő célkitűzései az oktatás és az egészségügy fejlesztése, illetve például a szabad sajtó és a független ügyészség visszaállítása. Molnár Gyula azt is jelezte: kitart amellett, hogy közös jelöltek legyenek a választókörzetekben, közös listán induljanak a választáson és legyen közös miniszterelnök-jelöltjük.

Az MSZP összejövetelén nem csak részt vett, de beszédet is mondott Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, aki Molnár szavaira úgy reagált:

PestiSracok facebook image

A politikus egy közös ajánlat igényét is megfogalmazta:

Ezek után az MSZP-elnök a rendezvény végén úgy fogalmazott, azt javasolja, az MSZP elnökségének, hogy fogadja el Karácsony Gergely és a Párbeszéd ajánlatát - írja az Index. A portál szerint Molnár Gyula ezzel lényegében bejelentette, hogy az MSZP elfogadja miniszterelnök-jelöltjének Karácsony Gergelyt.

Molnár Gyula Gyurcsánynak és a DK-nak is üzente, amikor jelezte: kitart amellett, hogy közös jelöltek legyenek a választókörzetekben, közös listán induljanak a választáson és legyen közös miniszterelnök-jelöltjük. Gyurcsányék ezt továbbra is elutasítják, a DK tudomásunk szerint jövő héten listát is állít. Vagyis nem látni, hogy lesz ebből kompromisszum - fogalmaz az Index.

Bővebben az MSZP programjáról

Hiller István a Tegyünk igazságot! című programot ismertetve azt mondta, a Fidesz igazságtalanságot hozott az országba: aki szegény, még szegényebb lett, a bérből és fizetésből élők nem jutnak egyről a kettőre. Megerősítette, amíg az emberekben félelem van, addig a kerítés a határon állni fog, de nem mondanak le arról, hogy az állampolgárok úgy érezhessék magukat biztonságban, hogy kerítésekre ne legyen szükség.

A konkrét célok között jelölte meg, hogy mindenki anyagi biztonságban élhessen, a magyar bérek érjék el az uniós átlagot, nettó 100 ezer forintnál senki ne kereshessen kevesebbet. A gazdasági növekedés feltételeként és az eladósodás megakadályozása érdekében felmondják az Oroszországgal a paksi atomerőmű bővítéséról kötött szerződést és népszavazást tartanak az új atomerőmű létesítéséről - ismertette, jelezve, a népszavazáson a szülők gyermekük nevében is szavazhatnának. Az alacsony jövedelműek és a középrétegek adóterheit az átlagjövedelmek mértékéig adóvisszatérítéssel csökkentik, így havonta 15 ezer forinttal többet vihetnek haza. A nyugdíjjárulék felső korlátja 700 ezer forint lesz, az e fölötti jövedelemhányadra 10 százalékos, az egymillió forint feletti jövedelemhányadra 20 százalékos szolidaritási hozzájárulást vetnek ki.

- mondta a politikus, aki egyúttal ígéretet tett a letelepedési kötvény megszüntetésére, jelezve, hogy a forgalmazó cégekre 75 százalékos offshore adót vetnek ki. Bevezetik a garantált szociális minimumot: minden magyar állampolgár a bejelentett lakcímén egy köbméter vizet jelképes áron, 15 köbméter földgázt és 30 kilowatt/óra áramot a mai ár feléért kaphat meg. Emellett 50 százalékkal emelik a családi pótlékot, és négy év alatt elérik, hogy az egészségügyre az uniós átlagnak megfelelő összeget fordítsák. A pedagógusok bérét a minimálbérhez kötik, így átlagosan 35 százalékkal nő a fizetésük, az alsó évfolyamot kibővítve kilencévfolyamos iskolát vezetnek be, a szegregáció megakadályozása érdekében kötelező körzetesítésről pedig egyeztetést kezdenek és újra 18 év lesz a tankötelezettség korhatára. Cél, hogy minden diák sikeres érettségit tegyen angolból. Megszüntetik az intézményfenntartó központot - mondta. Hozzátette: az első diploma megszerzését ingyenessé teszik, a hallgatói ösztöndíjakat 33 százalékkal emelik meg. Közölte,

Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke azt mondta, olyan országot akarnak, ahol nem csak megszületni, hanem élni is érdemes. Véleménye szerint az MSZP programja azoknak az embereknek szól, akik nem bírják elviselni az igazságtalanságot az országban. Az oktatást fontosságát hangsúlyozva azt mondta,

Az angol nyelv fontosságára felhívva a figyelmet közölte, az nem lehet, hogy Soros György megtanította Orbán Viktort, Orbán meg elveszi a magyar gyerekektől ezt a lehetőséget. Arról is beszélt, hogy „nem kicsit, hanem nagyon zavarja”, hogy a határon túliak levélben is leadhatják szavazatukat, miközben azoknak a százezreknek, akik az elmúlt években hagyták el az országot, sokszor órákat kell utazniuk, hogy voksolhassanak. Javasolta, hogy legyen egy-két parlamenti mandátum, amelyre csak a határon túliak voksolhatnak.

Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese arról beszélt, hogy nem lehet folytatni a Fidesz által elkezdett falurombolást. Bangóné Borbély Ildikó az MSZP elnökségének tagja szerint a Fidesz-KDNP-kormány Európa szegényházává tette Magyarországot. Szerinte több adót kell fizetniük a Mészáros Lőrinceknek, a Garancsiknak, a Tiborczoknak és a Rogánoknak, és akkor lesz normális egészségügy, oktatás. Korózs Lajos elnökségi tag azt mondta, hogy ha az MSZP kerül kormányra, újra lesz rokkantsági nyugdíj, korengedményes és korkedvezményes nyugdíj és lesz járulékplafon is a nyugdíjaknál.

Forrás: MTI , Index; fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.