Pesti Srácok

Beismerte a bűnrészességét VV Fanni feltételezett gyilkosa

Beismerte a bűnrészességét VV Fanni feltételezett gyilkosa

Ismerte és kapcsolatban állt a 24 éves nővel, de tagadja, hogy megölte. Ezt az előzetes letartóztatásban lévő B. László ügyvédje (és egyébként nagybátyja), Brodmann Péter mondta a Borsnak.

A november 20-án eltűnt VV Fanniként ismert Novozánszki Fannit már nem a Du­nában, hanem Veszprém me­gye erdős területén keresi a rendőrség, ugyanis az előzetes letartóztatásba helyezett, emberölés bűntettel gyanúsított korábbi MSZP-s önkormányzati képviselő-jelölt, B. László bérelt autójának GPS-jelei Budapest és Veszprém közötti mozgást mutattak.

Közben a gyilkossággal gyanúsított férfi ügyvédje nyilatkozott a Borsnak:

PestiSracok facebook image

– mondta az ügyvéd. Brodmann Péter szerint a védence tagadása megalapozott, szerinte ugyanis a rendőrség által keresett német rendszámú BMW egészen más autó, mint amit megtaláltak a nyomozók, az ügyfele pedig nem BMW-t bérelt.

A Bors kérdésére, miszerint lehetséges-e, hogy többen is részt vettek a prostituáltként dolgozó Fanni eltűnésében és a német rendszámú autóban ülő ember követhette-e el a gyilkosságot, az ügyvéd így válaszolt:

A Bors az ORFK Kommunikációs Osztályától megkérdezte, hogy a rendőrség köröz-e mást is az ügyben, és keresnek-e egy másik BMW-t, de csak ezt a szűkszavú választ kapták: „A rendőrség az ügyben egy nőt eltűntként keres, to­vábbi személyt, il­letve járművet azonban nem köröz”.

Ret­teg­nek a lu­xus­pros­tik a Mar­ina-par­ton

Közben a Ripost arról ír, hogy Nyílt titok, hogy a bu­da­pesti Mar­ina-par­ton ren­ge­teg lu­xus­prosti dol­go­zik, itt fo­gadta bé­relt la­ká­sá­ban ven­dé­geit VV Fanni is. A vele tör­tént bor­zal­mak után az öröm­lá­nyok ta­lál­ko­zót hív­tak össze, hogy meg­be­szél­jék, ho­gyan véd­jék meg ma­gu­kat a jö­vő­ben.

- nyilatkozta a Ripostnak az egyik lány.

Forrás: Bors, Ripost; fotó: Blikk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.