Pesti Srácok

A jelek szerint palotaforradalom készül Vona Gábor ellen

null

Nem csökken, sőt inkább gyarapszik a Jobbik létszáma – az identitását kereső ellenzéki párt legalábbis így kommunikálta vasárnap azt, hogy öt emberrel megalakult az ebesi alapszervezete. A hír mögött sokan trükköt sejtenek, mivel a Jobbikon belüli belháborúkról, Vona Gábor sokak által áhított megpuccsolásáról számos cikk jelent meg az utóbbi napokban. A Ripost vasárnap arról írt, hogy a Jobbik alapszervezetei sorra lázadnak fel, mivel Vonát a párt árulójának, tönkretevőjének tartják. A lap titkos belső dokumentumokat közölt annak alátámasztására, hogy a tagság jelentős része Vona elmozdítására, ezzel a párt régebbi irányvonalának visszaállítására készül.

A Ripost szerinta lázadók elsősorban abban bíznak, hogy hamarosan Toroczkai László vagy Novák Előd állhat a Jobbik élére, a renitens alapszervezetek pedig már fel is vették egymással a kapcsolatot a szervezkedésre. A lap úgy tudja, Vona eddig úgy kezelte az engedetlenséget, hogy azonnali hatállyal feloszlatta az új irányvonalat kritizáló alapszervezeteket, ez a jelek szerint azonban csak olaj volt a tűzre.

Mirkóczki Ádám nem mer szóba állni a jobbikosokkal?

A Ripost írása szerint fellázadt a Jobbik tagsága Egerben is, ahol a helyi országgyűlési képviselő, Mirkóczki Ádám már nem mer a tagság szeme elé kerülni. Nem tud ugyanis válaszolni a kényes kérdésekre, miért lett Simicska Lajos oligarcha szövetségese a Jobbik, miért törleszkednek minden korábbi elvüket megtagadva a szélsőséges liberálisokhoz, sőt újabban már Soros Györgyhöz is. Az egri jobbikosok a Riposthoz elküldött dokumentumaiból kiderül, hogy már a pártiroda kulcsát is elvették a helyi elnöktől, ezért a lázadó tagság egy sörözőben gyűlik össze rendszeresen. Ám hiába hívták Mirkóczki Ádámot többször is egy számonkérő beszélgetésre, ő nem mert elmenni. Maga helyett Dudás Róbertet a Jobbik Heves megyei elnökét küldte, aki kénytelen volt szembesülni a Vona ellen nyíltan lázadó párttagokkal. Többen felidézték Mirkóczki egy korábbi kijelentését, miszerint azért kellett szövetkezni Simicskával és a liberálisokkal, mert

PestiSracok facebook image

Egerben akkora a felháborodás, hogy a Jobbik önkormányzati képviselői kilátásba helyezték, kilépnek a pártból, és függetlenként dolgoznak tovább. A kényelmetlen helyzetet a pártvezetés ugyancsak a szervezet azonnali feloszlatásával próbálja meg valahogy kezelni. A feldühödött tagok leveleket írnak a pártvezetésnek. Miután Vona Gábor válaszra sem méltatta őket, Szabó Gábor pártigazgatónak írtak tiltakozó levelet, de ő sem próbálta megmagyarázni a Simicska-Soros-féle Jobbik-politikát. Ám a kizárt párttagok, a feloszlatott alapszervezetek nem hagyják annyiban a dolgot. A bátonyterenyeiek már bírósághoz fordultak Vona Gábor – szerintük – diktatórikus, önkényes, emberi jogokat sértő ténykedése miatt.

A Jobbik gyarapodásról beszél

A hét viccének nevezte az Origo, hogy a Ripost fenti cikke után néhány órával öt fővel megalakult a Jobbik ebesi alapszervezete. A portál több kérdést is elküldött a párt sajtórészlegének, hogy megtudják, a vezetőség hogy látja az alapszervezetek lázadozásait, és a Vona Gáborral szembeni elégedetlenséget. A Jobbik válasza szerint a feloszlott alapszervezetek személyi ellentétek miatt jutottak erre a sorsra, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy – szerintük – szinte naponta alakulnak újak, ahogy az ebesi is. Azt írták, hogy „nincs nagy elégedetlenség az alapszervezetek döntő többségében”, amiből az Origo azt a következtetést vonta le, hogy mindenhol konfliktusmentes a helyzet a Jobbiknál.

Forrnak az indulatok

Mint azt a PestiSrácok.hu megírta, hogy a Jobbik vezetéséből tavaly kiszorított Novák Előd a Facebook-on kelt ki élesen, amikor a CEU-alapító Teplán István társadalomtudós az osztrák Die Presse-ben megjelent vendégcikkében őszintének minősítette a Jobbik néppártosodási ambícióit. Novák azt írta:

A napokban Morvai Krisztina EP-képviselő bejelentette, nem indul a 2019-es választásokon, mert a mostani Jobbikkal semmilyen szinten nem kíván már együttműködni. Éles bírálattal illette a pártot volt országgyűlési képviselője, Gaudi-Nagy Tamás is, aki hiteltelennek nevezte a Jobbik néppártosodási kommunikációját.

Forrás: Ripost, Origo; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.