Pesti Srácok

Gaudi-Nagy Tamás: Erősen közelít a hazaáruláshoz, amit a Jobbik művel (PS-videó!)

A Jobbik, főleg Simicska Lajos G-napja után, egy furcsa, vállalhatatlan irányba fordult – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, aki 2014-ig a Jobbik parlamenti képviselője volt. A videóinterjúban kiemelte: a Jobbiknak az euró bevezetése melletti kiállása „erősen közelít a hazaáruláshoz”. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint úgy tűnik, jogi eszközökkel már nem lehet megállítani az „ördögi” Soros-tervet, más eszközökhöz kell folyamodni.

– így foglalta össze Gaudi-Nagy Tamás a szerdán, Brüsszelben megkezdett tüntetéssorozatuknak a célját, amelyen egyébként rajta kívül fölszólalt többek között Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő is a Soros-terv ellen. (Interjúnk még a szerdai tüntetés előtt készült.) Gaudi rámutatott:

PestiSracok facebook image

A Jobbik néppártosodása kapcsán Gaudi-Nagy Tamás azt mondta, bár nehezebben tudta követni ennek a ritmusát, de eleinte látott benne bizonyos logikát.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője arról is beszélt, hogy elindítottak egy nemzeti konzultációt a trianoni és párizsi békediktátum felülvizsgálatáért, amelyet már több mint százezren írtak alá. Ennek a kezdeményezésnek az a célja, hogy álljon föl egy szakértői testület, amely megvizsgálja, hogyan lehet ezeket a diktátumokat érvényteleníteni – hogyan lehet újratárgyalni a Kárpát-medencei határokat.

Nézze meg a teljes videóinterjút!

A videót készítette: Pilhál Tamás és László Petra/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?