Pesti Srácok

A HVG szerint óriási dráma, hogy a tapolcai gyerekeknek végig kellett nézni a disznóvágást

A HVG szerint óriási dráma, hogy a tapolcai gyerekeknek végig kellett nézni a disznóvágást

Sírva mentek haza gyerekek az egyik tapolcai általános iskolából, ahol tanóra keretében kellett végignézniük, hogyan vágják le a tanárok karácsonyi vacsorájára szánt sertést - írta drámai hangú tudósításában a HVG.hu. A portál szerint megviselte a tanulókat a véres látvány, olyan diák is akadt, aki otthagyta a tanítási időben zajló programot. Az iskola vezetése szerint a disznóvágásban, amin nem volt kötelező a részvétel, nincs semmi kivetnivaló. "Környezetismerethez, a technika és életvitel, valamint biológia foglalkozásokhoz kapcsolódott a munkafolyamatok bemutatása" - nyilatkozta az igazgató.

„Alsós gyerekeknek kellett végignézni a disznó darabolását, az egyik másodikos sírva mesélte, hogyan dőlt a leölt állatból a vér. Hogyan történhetett ez meg szervezetten, egy iskolában, az igazgató és tanárok közreműködésével?” - írta egy szülő a HVG-nek.

Elmondása szerint az egyik panaszkodó gyerek még tanítás után is teljesen a történtek hatása alatt volt, korábban ugyanis még nem látott ilyesmit. Az idősebb, felső tagozatos gyerekeket nem vitték le a programra, de az órák közötti szünetben ők is látták az eseményt és otthon az iskolában terjengő furcsa szagokról is beszámoltak.

A lap megkereste a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatóját. Bajner Imre azt mondta, nem érti a felháborodást, ugyanis „megbízható helyről származó” állatot nem az iskolában, hanem már a vásárlás helyszínén kivéreztették, így az intézményben végzett tevékenységet nem is helytálló disznóölésnek nevezni.

PestiSracok facebook image

Az intézményvezető tagadta, hogy a gyerekeket véres látványnak tették volna ki. Szerinte „munkafolyamatokat végzők ügyeltek arra, hogy ilyennel ne szembesülhessenek tanítványok”. A levágott disznót egyébként az aktív és nyugdíjas pedagógusok karácsonyi vacsorájára szánták és annak árát is úgy adták össze a tanárok.

hvg.hu, Vezető kép: uiet.eu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.