Pesti Srácok

Merkelék 65 ezerben határoznák meg az új bevándorlók számát

null

Németországnak évi mintegy 65 ezerre kell korlátoznia az évente befogadott új bevándorlók számát - jelentette ki Thomas Strobl, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) alelnöke.

A Heilbronner Stimme című német napnak nyilatkozva Thomas Strobl kijelentette: nem ismétlődhet meg a migránsáradat, és Németországnak vissza kell térnie a "normális" számokhoz, amelyeknek a bajor testvérpárttal, a CSU-val októberben megkötött megállapodásban szereplő évi 200 ezernél is kevesebbnek kellene lennie.

A szombaton megjelent interjúban Strobl kijelentette: "a cél a 2012. évi szám lenne, amikor 65 ezer bevándorló érkezett".

A CDU január 7-én kezd kormányalakítási tárgyalásokat a szociáldemokratákkal (SPD). A szeptember 24-i parlamenti választások után a győztes CDU/CSU az FDP-vel és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról, de ez november végén kudarcba fulladt.

PestiSracok facebook image

Sigmar Gabriel német külügyminiszter (SDP) egy szombaton megjelent, a Funke médiacsoportnak adott interjúban kijelentette, hogy Németország nem tudja kielégíteni mindenkinek az igényét, aki itt szándékozik letelepedni. Hozzátette azt is, hogy Németországnak ki kell utasítani az illegális bevándorlókat.

Forrás: MTI; Vezető kép: Daily Express

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.