Pesti Srácok

A párizsi klímamegállapodás végrehajtásáról egyeztetett a magyar és a francia elnök

null

A két évvel ezelőtt elfogadott párizsi klímamegállapodás végrehajtásáról egyeztetett kedden Áder János köztársasági elnök francia kollégájával, Emmanuel Macronnal a francia elnöki hivatalban a One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozó megnyitója előtt.

Áder János a mintegy félórás találkozót követően elmondta: a francia államfővel egyetértettek abban, öt feltétele van annak, hogy az egyezmény célja megvalósulhasson, azaz a Föld légkörének középhőmérséklete az évszázad végére ne növekedjen 2 Celsius-fokot meghaladó mértékben az iparosodás előtti szinthez képest. A két ország vezetője szerint egyebek mellett a megállapodást ki kell terjeszteni úgynevezett szubnacionális szervezetekre, azaz városokra, régiókra, szövetségi államokra és a klímavédelmi mozgalmakat is részes félként kell a megállapodásban elfogadni.

Áder János megismételte Emmanuel Macron meghívását Magyarországra, aki azt örömmel elfogadta és jelezte, hogy a jövő év első félévében Budapestre látogat.

Forrás: MTI; fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.