Pesti Srácok

Bangladesi férfi robbantott New Yorkban egy buszpályaudvarnál (Frissítve!)

Bangladesi férfi robbantott New Yorkban egy buszpályaudvarnál (Frissítve!)

Csőbombát robbantottak Manhattanben a 42. és a 8. utca sarkán, egy buszpályaudvarnál – írta a Reuters. A gyanú szerint egy 27 éves bangladesi férfi készítette a bombát, amely idejekorán fölrobbant. A merénylővel együtt négyen sérültek meg.

A robbanás helyi idő szerint hétfő reggel történt a Times Square-hez közeli pályaudvaron. Néhány metrójáratot kiürítettek, egy súlyos és egy könnyebb sérültről számoltak be a hatóságok, más híradások csak egy sérültet említenek. Elképzelhető, hogy maga a merénylő az, akihez túl közel lépett működésbe a robbanóeszköz. Az ABC News rendőrségi forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy egy csőbomba robbant. Más források sérültekről is beszámolnak, de pontos számot egyelőre nem közöltek. A rendőrség megerősítette, hogy egy embert őrizetbe vettek.

A robbantással állítólag egy 27 éves személyt gyanúsítanak Brooklynból. Bill Bratton, a New York-i rendőrség korábbi biztosa azt mondta az MSNBC hírcsatornának, hogy rendőrségi forrásai szerint az Iszlám Állam által ihletett robbantás történt. Bratton azt mondta, a gyanúsított egy húszas éveiben járó, Bangladesből származó férfi. Ha valóban az Iszlám Állam áll a merénylet mögött, az már a második támadását jelenti New Yorkban kevesebb, mint két hónap leforgása alatt.

A huszonhét éves elkövető egy zsúfolt folyosón haladt keresztül, amikor felrobbant a bomba, a férfi ezután elterült a földön, és csak a lábát mozgatta. Vele együtt négyen sérültek meg, senki sincs életveszélyes állapotban. A CNN úgy értesült, hogy a támadó egy másik helyen akart robbantani, de a bomba korábban lépett működésbe.

PestiSracok facebook image

Reuters, Fotó: NY Daily News

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.