Pesti Srácok

Telefonon hallgatta végig a robbantást a máltai újságírónő feltételezett gyilkosa

null

Daphne Caruana Galizia feltételezett gyilkosa, George Degiorgio mobiltelefonon hallgatta végig a robbanást, amely végzett a korrupciós ügyeket vizsgáló máltai újságírónővel – mondta Keith Arnaud, a máltai rendőrség gyilkossági osztályának vezetője szerdán az ügyben illetékes vallettai bíróság előtti meghallgatáson.

A mobiltelefonokról kinyert adatok szerint George Degiorgio testvére, Alfred és a harmadik gyanúsított, Vince Muscat többször is az újságírónő lakhelyére, Bidnijába látogatott a merényletet megelőzően. Szakértők megtalálták Alfred Degiorgio DNS-ét egy elhagyott cigarettacsikken az egyik helyi kilátónál. Arnaud szerint az őrizetben lévő három vádlott ellen egyre erősödik a gyanú. George Degiorgiót azzal vádolják, hogy SMS-üzenettel indította be az újságíró kocsijába rejtett pokolgépet egy hajóról, miközben a robbanást telefonon hallgatta végig, a testvérével volt vonalban. A fivér nem volt messze október 16-án a bűntény helyszínétől, és figyelemmel kísérte az ötvenhárom éves Galiziát, míg járműve fel nem robbant.

A telefonbeszélgetés a két gyanúsított között százhét másodpercig tartott. Arnaud megjegyezte, ennyi időre van szükség ahhoz, hogy az újságírónő házától a robbanás helyszínéig hajtson. George Degiorgio a merényletet követően SMS-t küldött a barátnőjének: Vegyél bort, drágám! Egyelőre nem világos, hogy a vádlottak csak végrehajtói voltak-e a gyilkosságnak vagy valaki más rendelte meg, a hármas tagadta a vádakat. Galizia egyebek között a miniszterelnök és felesége állítólagos offshore számlái után is kutakodott, és rendszeresen hangoztatta, hogy a szigetország irányítása bűnözők kezébe került. Halála idején negyvenkét jogi eljárás folyt az újságírónő ellen rágalmazás miatt. Galizia férje szerint a gyilkosság hátterében a politika áll.

Forrás: MTI Fotó: CNN

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.