Pesti Srácok

Vádat emeltek a bőnyi rendőrgyilkos ellen

null

A bőnyi rendőrgyilkosság ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya élet és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Győri Törvényszéken.

Az elkövetőt hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztető emberölés bűntettével, valamint lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja az ügyészség.

A vádirat lényege szerint 2016. október 26-án reggel a rendőrség tagjai más ügyben Bőny községben házkutatást akartak tartani a vádlottnál, aki a házába jogszerűen belépő egyik rendőrre, néhai Pálvölgyi Péter rendőr alezredesre az általa korábban engedély nélkül megszerzett, éles lőszerrel töltött gépkarabéllyal egy rövid sorozatot adott le. A lövedékek közül egy az intézkedő rendőrt a fején találta el, aki ennek következtében a helyszínen azonnal életét vesztette.

A vádlott által, több más személy életét veszélyeztető lövéseket követően a tervezett házkutatás miatt a helyszínen tartózkodó két másik rendőr a vádlottra több lövést adott le, amelyek közül egy a vádlottat a testén eltalált. A vádlottat két órával a cselekmény elkövetését követően a Terrorelhárítási Központ helyszínre kiérkezett tagjai fogták el. Az elfogást követő helyszíni szemle során a vádlott által engedély nélkül megszerzett és házában különböző helyeken elrejtett lőfegyvereket és lőszereket találtak. A cselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. A vádlott jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.