Pesti Srácok

Vesztesek kormánya: ők egyezkednek az új német koalícióról

Vesztesek kormánya: ők egyezkednek az új német koalícióról

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés a német politikai vezetők 2017-es tevékenységének lakossági megítéléséről. A Berliner Morgenpost erre hivatkozva azt írta Angela Merkel, a CDU és Horst Seehofer, a bajor testvérpárt CSU elnökének január 7-én kezdődő kormányalakítási egyeztetéséről az SPD elnökével, hogy „az óév legnagyobb vesztesei ülnek majd tárgyalóasztalhoz”.

Kimutatták, hogy a németek elsősorban Martin Schulzot tartják az év vesztesének. Az SPD vezetőjét 2017 elején még 100 százalékos támogatottsággal választottak meg elnöknek, de vezetésével a szociáldemokraták a második világháború utáni történetük legrosszabb eredményét érték el a szeptemberi szövetségi parlamenti választáson. A vereség után elhatározták, hogy ellenzékbe vonulnak, majd decemberben úgy döntöttek, hogy mégis inkább tárgyalnak a CDU/CSU-val a kormányzati szerepvállalás lehetőségéről. A németek jellemzően úgy látják, hogy ez a mozgalmas év nem sikerült jól Martin Schulznak, több mint kétharmaduk, 67 százalékuk szerint a szociáldemokrata vezető vesztesnek számít, és csupán 23 százalék tartja nyertesnek. Még az SPD-szavazók legnagyobb része, 47 százaléka is vesztesnek látja, és csak 43 százalék tartja nyertesnek.

Azonban Martin Schulz így is megőrizte pozícióját, ami a vesztesek rangsorában a második helyen álló Horst Seehofernek nem sikerült. Mivel pártja ugyancsak története legrosszabb eredményét érte el a Bundestag-választáson, a CSU vezetője decemberben arra kényszerült, hogy bejelentse, bajor tartományi miniszterelnöki tisztségét 2018 elején átadja legfőbb vetélytársának, Markus Södernek. Így az év végére Horst Seehofert a németek 61 százaléka vesztesnek tartja, és csak egynegyedük, 25 százalékuk szerint tartozik az év nyertesei közé.

A kancellári tisztséget 2005 óta betöltő Angela Merkel vezetésével a CDU/CSU pártszövetség sorban a negyedik Bundestag-választást nyerte meg, de 1949 óta a leggyengébb eredménnyel, a kormányalakítás pedig rekordhosszúságúra nyúlik, valószínűleg 2018 húsvétjára fejeződhet be. A pártelnök-kancellár így a harmadik helyen végzett a vesztesek között, 53 százalék szerint negatív a 2017-es mérlege, 41 százalék szerint pedig pozítív. Azonban Martin Schulz-cal ellentétben a CDU/CSU bázisában továbbra is kedvező a megítélése, 62 százalék szerint az év nyertesei közé tartozik, és csak 33 százalék tartja vesztesnek.

PestiSracok facebook image

A felmérés szerint a németek az év nagy nyertesének Markus Södert és a Zöldek egyik társelnökét, Cem Özdemirt tartják.

MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.