Pesti Srácok

Volt MSZP-s jelöltet tartóztattak le a valóságshow szereplő nő eltűnése ügyében

null

November 20-án tűnt el otthonából az egyik kereskedelmi csatorna valóság showjának korábbi szereplője, VV Fanni. A rendőrség által folytatott nyomozás során a Duna-parti lakásban SIM-kártyákat, DNS-mintát kerestek, a kertet is felásták. Majd körözést adtak ki egy fekete BMW-re. A Blikk információi szerint a fiatal nőt elrabolhatták, és Németországba vitték. Az ügyben egy 30 év körüli férfit gyanúsítanak, akit elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek. A férfi a lap állítása szerint 2010-ben a fővárosi önkormányzati választáson az egyik körzetben az MSZP képviselőjelöltje volt.

A Blikk egy bennfentes informátorra hivatkozva azt írja, hogy az egykori ifjú szocialistát Németországban fogták el. Egy szemtanút is idéznek, aki látta, amikor a férfi ölben vitte ki a kábult fiatal nőt a lakásból. VV Fanni eltűnése ügyében személyi szabadság korlátozása miatt indult eljárás. A fiatal férfit november 27-én 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A Blikk megszólaltatta annak az MSZP azon helyi szervezetének alelnökét, ahol korábban önkormányzati képviselőjelöltként indították. Az alelnök úgy emlékezett a fiatalemberre, mint aki kifejezetten jóképű, playboy életet élt, nagyon szép barátnői voltak. Állítólag annak ellenére, hogy nem volt bejáratott a pártban és a politikai életben, jó eredményt ért el, második lett.

A lap megtalálta azt a főváros közeli települést, ahol a férfi él, és a családját is, de nagyon szűkszavúan nyilatkoztak. Az édesanyjának állítólag amikor legutóbb beszéltek csak annyit mondott, hogy most pár napig nem lesz elérhető. A szülők elmondásuk szerint nem tudnak róla, hogy fiuk előzetes letartóztatásban lenne és bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanák. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva az ügyben egyelőre nem ad tájékoztatást.

Három nappal ezelőtt a Bors utolérte telefonon Fannit, akiről megtudták, hogy Németországban prostituáltként dolgozik. Hirdetését is megtalálták az interneten. Azt írták, információik szerint a 24 éves lány jelenleg Hessen tartományban, Rüsselsheimben tartózkodik. Azt nem árulták el, hogy Fanni mit mondott a telefonban, csak azt, hogy hangfelvételt készítettek, amit megmutattak az édesanyjának. Ő először azt mondta, a hang nem a lányáé, aztán ráismert és azonosította Fannit. Az édesanya szerint valami már korábban történt a lányával, aki az utóbbi időben nagyon megváltozott. Azelőtt mindig beszámolt, hol és kivel van, de aztán belépett az életébe egy idegen nő. Attól kezdve rejtélyes lett, és titkolózni kezdett a családja előtt.

PestiSracok facebook image

Blikk, Bors, Vezető kép: Mosaic Online

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.