Pesti Srácok

Willkommen: néhány évtized beilleszkedés után már munkába állíthatók a németországi migránsok

Willkommen: néhány évtized beilleszkedés után már munkába állíthatók a németországi migránsok

Tovább emelkedik jövőre az állástalan menekültek száma Németországban, de a munkába állók száma is növekedik majd – mondta egy keddi interjúban a szövetségi munkaügyi hivatal (BA) vezetője. Detlef Scheele elmondta, hogy az idén hetvenötezer fővel százkilencvenötezerre emelkedett a teljes állásban foglalkoztatott menekültek száma. Hasonló mértékű növekedés jövőre is lehetséges, mert a gazdasági fellendülés révén sok új állás jön létre, közöttük olyan egyszerű, kisegítői feladatokból álló munkahelyek is, amelyek betöltésében elsősorban a hiányos szakmai képzettséggel és csekély nyelvtudással rendelkező menekültek jöhetnek szóba.

Jelenleg hetente körülbelül kétezer munkanélküli menekült talál állást, és az idén kilencezerötszáz fiatal menekültet vettek fel ipari tanulónak a duális képzés rendszerében.

– mondta a BA elnöke német hírportálokon idézett interjújában, kiemelve: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy türelem kell a menekültek munkaerőpiaci beilleszkedéséhez. Detlef Scheele hozzátette, hogy jövőre a regisztrált munkanélküli menekültek száma is emelkedik majd, mert az integrációs és nyelvi képzést befejező menekültek közül sokan nem tudnak rögtön elhelyezkedni.Az állástalan menekültek számának növekedéséről nem adott konkrét előrejelzést. Számszerű adatokat csak a ügynökség kutatóintézetének (IAB) előrejelzéséből lehet kiolvasni, amely szerint jövőre a regisztrált munkanélküliek számának csökkenése hatvanezerrel nagyobb lenne, ha nem lennének menekültek a munkaerőpiacon.

PestiSracok facebook image

Ezzel kapcsolatban a városi és települési önkormányzatok szövetségének (DStGB) vezetője, Gerd Landsberg egy hétfőn megjelent interjúban elmondta, hogy a százkilencvenötezer teljes állásban foglalkoztatott, társadalombiztosítási járulékot fizető menekültre hatszázezer olyan menekült jut, aki a szociális támogatás leggyakoribb formájában, az úgynevezett Hartz IV segélyben részesül, azaz munkanélküli, vagy olyan állása van, amelyben nem keres eleget ahhoz, hogy jövedelem-kiegészítő támogatás nélkül megéljen. Az ilyen helyzetben lévő menekültek száma egy év alatt kétszázezerrel növekedett – tette hozzá a DStGB elnöke.

A tizenegyezer önkormányzatot összefogó független érdekképviselet vezetője szerint irányváltásra van szükség a menekültek munkaerőpiaci integrációjában. Pozitív példaként említette a dániai gyakorlatot, amelynek lényege, hogy nem egymás után, hanem párhuzamosan folytatják a menekültek nyelvi képzését és bevezetését a munkaerőpiacra. Az IAB egy korábban ismertetett tanulmánya alapján Németországban a munkaerőpiaci belépés utáni első évben a menekültek csupán tíz százaléka talál munkát, főleg a nyelvtudás, az elhelyezkedéshez szükséges formális képzettség és munkatapasztalat hiánya miatt. A nyelvtudás erősödésével és a képzettségi szint emelkedésével aztán a foglalkoztatottsági arány folyamatosan javul, öt év alatt ötven százalékra, tizenöt esztendő alatt hetven százalékra emelkedhet, vagyis a menekültek inkább „a holnapután munkavállalói” lehetnek a német munkaügyi szakértők szerint. Németországba a migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben csaknem kilencszázezer menedékkérő érkezett, tavaly több mint negyedmilliót regisztráltak, az idén november végéig pedig további százhetvenháromezret. A munkaerőpiacra korlátozások nélkül csak azok léphetnek be, akik megkapják a menekült státuszt.

Forrás: MTI Fotó: AFP

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.