Pesti Srácok

Ferenc pápa: békés jövőt mindenkinek, a bevándorlóknak és a menekülteknek is

Ferenc pápa: békés jövőt mindenkinek, a bevándorlóknak és a menekülteknek is

A Szent Péter bazilikában és a téren esőben összegyűlt mintegy negyvenezer hívő előtt Ferenc pápa békés újesztendőt kívánt mindenkinek, emlékeztetve, hogy az év első napján ünneplik a béke világnapját is.

A bevándorlókról szólva, akik „készek életüket is kockáztatni”, hogy biztosítsák ezt a békés jövőt, „amely mindnyájunk joga”, a katolikus egyházfő újév napi szentmiséjén hangsúlyozta:

ne oltsuk ki a reményt a szívükben, ne fojtsuk el a béke iránti várakozásukat”.

Az elmúlt években bevándorlók százezrei keltek át a Földközi-tengeren Észak-Afrikából embercsempészek életveszélyes járművein. A pápa 2017-ben ellátogatott Mianmarba és Bangladesbe is, ahol a muszlim rohingja menekültek sorsa állt zarándokútja központjában, és bírálta a Donald Trump amerikai elnök szándékát, hogy falat emel a mexikói határon a bevándorlók távoltartására.

PestiSracok facebook image

Hétfői szentbeszédében Ferenc pápa hangsúlyozta: mindenkinek gondoskodnia kell a lelkéről, egy percnyi csendet tartva minden nap,

Egy novemberben kiadott üzenetében a pápa hangsúlyozta: aki a menekültekkel riogat, erőszakot és fajgyűlöletet terjeszt. Elismerte, hogy a bevándorlók jelenléte valós problémákat jelenthet egy országban, de arra szólított fel, hogy találjanak gyakorlati módokat az újonnan jövők befogadására. Hétfőn leszögezte:

Forrás: MTI; fotó: Independent

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.