Pesti Srácok

Fidesz: ha a Jobbikon múlna, a várólisták sem csökkennének

Fidesz: ha a Jobbikon múlna, a várólisták sem csökkennének

A Fidesz szerint ha a Jobbikon múlna, akkor nem csökkennének a várólisták.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja a várólisták megszüntetését szorgalmazza, s ez álláspontjuk szerint nem járhat együtt az ellátás színvonalának csökkenésével.

A Fidesz szerint a Jobbik megint mást mond és mást cselekszik, mert korábban nem szavazták meg az egészségügy többletforrásait, amelyből a várólisták csökkentését is finanszírozzák.

Közölték továbbá, hogy a Fidesz kormányzása óta a várólisták hossza és a műtétre várók száma jelentősen csökkent: 2012 óta 70 ezerről 27 500-ra csökkent a várólistán lévők száma, 35 százalékkal csökkent az átlagos várakozási idő. Ma már Magyarországon van az egyik legrövidebb várakozási idő az OECD-országok között - olvasható a közleményben, amelyben a kormányzó párt mindezek mellett megemlítette, hogy idén is újabb 5 milliárd forintot különítettek el a várólisták csökkentésére, amit a Jobbik nem szavazott meg.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: Vehir.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.