Pesti Srácok

Interpol: az ISIS ötven tagja érkezett Európába a menekülthajókon

Interpol: az ISIS ötven tagja érkezett Európába a menekülthajókon

Az Interpol szerint az Iszlám Állam terrorista szervezet ötven vélelmezett tagja érkezett az elmúlt hónapokban Olaszországba menekülteket szállító hajókon, és most megpróbálhatnak eljutni az Európai Unió más tagországaiba.

- írta honlapján a The Guardian című brit napilap szerdán. A listát november 29-én adta át az Interpol az olasz belügyminisztériumnak, amely megosztotta a terrorizmusellenes európai hatóságokkal. Az ENSZ becslései szerint Tunéziából több ezren csatlakoztak az Iszlám Állam dzsihadistáihoz, és a terrorista szervezet Szíriában és Irakban elszenvedett veresége után most sokan közülük megpróbálhatták eljutni Európába. A The Guardian szerint az Interpol listáján szereplő tunéziai gyanúsítottak már ismertek az európai terrorellenes hatóságok előtt.

PestiSracok facebook image

- értesült a brit újság, amely úgy tudja, a legtöbb tunéziai 2017 júliusa és októbere között Szicílián ért partot halászcsónakokon. Marco Minniti olasz belügyminiszter többször is figyelmeztetett arra a veszélyre, hogy az Iszlám Állam harcosai megpróbálhatnak menekülthajókon Európába jutni. Július óta háromezer tunéziai ért partot a szicíliai Agrigent közelében, és az olasz hatóságok mindeddig csak négyszázukat tudták azonosítani. A The Guardian idézte a város ügyészét, Luigi Patronacciót, aki szerint nem zárható ki, hogy az utóbbi hónapokban érkezett tunéziai bevándorlók között az Iszlám Állam tagjai is megtalálhatók. Az olasz belügyminisztérium adatai szerint tavaly 5500 tunéziait azonosítottak Olaszországba érkezésük után. Közülük 2193-at Palermóból repülőn hazaszállították. A gépek hetente kétszer teszik meg az utat.

Forrás: MTI; fotó: AP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.