Pesti Srácok

A jogállamiság mint definíció nem szerepel semmilyen uniós szerződésben

A jogállamiság mint definíció nem szerepel semmilyen uniós szerződésben

Kétséges, hogy pontosan mire jut majd Judith Sargentini európai parlamenti (EP-) képviselő, aki a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést készíti, hiszen a jogállamiság, mint definíció nem szerepel semmilyen uniós szerződésben - mondta Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elemző szerint ennek tükrében félő, hogy bármire azt lehet mondani, szembe megy a jogállamisággal, ami az adott képviselő ízlésének nem megfelelő. Hozzátette, a vizsgálatok, amelyek Magyarországgal szemben zajlanak, inkább politikai szempontokat tartalmaznak. A műsorban felidézték, Judith Sargentini találkozott a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselőivel. A PestiSrácok.hu stábja is megpróbálta a külügyminisztérium épülete előtt megkérdezni a képviselő asszonyt, hogy ha rajta múlna hazánk jövője, akkor milyen döntést hozna.

Ahogy az lenni szokott, érdemi választ nem kaptunk, ellenben Magyar Levente, a külügyi tárca parlamenti államtitkára portálunknak adott villáminterjújában kifejtette: a magyar kormány nem alkuszik, mindenképp szeretné dűlőre vinni a vitát a jogállamisággal kapcsolatban. A parlamenti államtitkár kifejtette: nehéz mit kezdeni a brüsszeli LIBE-bizottság munkájával, de a kormány törekszik arra, hogy a vitát dűlőre vigye. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Törcsi Péter Judith Sargentini és a jogvédő szervezetek talákozójára reagálva azt mondta, valószínű, hogy ezek a civil szervezetek képviselik azt a véleményt a magyar közjogi helyzetről, amelyik illeszkedik a Magyarországgal szemben kritikus más EP-képviselők véleményéhez.

Forrás: MTI, PS, fotó: Horváth Péter Gyula/ PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.