Pesti Srácok

Lengyel László: még mindig nem teljesen korlátlan Orbán hatalma

Lengyel László: még mindig nem teljesen korlátlan Orbán hatalma

A rendszerváltás története a pálfordulások története – fogalmazott Lengyel László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahová elsősorban azért hívták meg, mert most tartja 50 éves születésnapját a Pénzügykutató Zrt. A politológus a műsorban arról is beszélt, hogy szerinte még mindig nem teljesen korlátlan Orbán Viktor miniszterelnök hatalma, az ellenzéki pártok vezetői között pedig nem lát olyat, aki egy erős szakmai irányításhoz rendelkezne elég tudással és határozottsággal.

A cég elnöke a műsorban felidézte, hogy a nyolcvanas évek elejétől reformanyagokat készítettek, hogy a javaslataikat a hatalommal és részben a társadalommal megismertessék és nagyon hamar kiderült, hogy ki az, akire lehet számítani és ki az, akire nem - írja az atv.hu. „Az életünk volt a tét” – mondta Lengyel László.

– emlékezett Lengyel, aminek a végeredménye volt 1987-re a Fordulat és Reform című anyag. Elmondta, hogy abban az időben mindannyian farmernadrágos-pulóveres fiatalok voltak, majd hozzátette: akkor senkinek nem volt közülük se hatalma, se pénze.

PestiSracok facebook image

- folytatta. Az intézet munkatársai miniszterekké, államtitkárokká, illetve bankok vezetőivé váltak - tette hozzá, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: a hatalom megront, de a korlátlan hatalom nagyon megront. Szerinte 2018 után egy újabb „lerohanásra” lehet számítani, mert még mindig nem teljesen korlátlan Orbán hatalma. A bíróságok még mindig részben függetlenek. Lengyel szerint még mindig létezik valamennyi önkormányzati autonómia, a polgármesterek és a közgyűlések olykor képviselik a helyi társadalmat, amit nem jól visel a hatalom.

Lengyel László amiatt aggódik igazán, hogy a pártok vezetői között nem lát olyanokat, akik például az erős szakmai irányításhoz rendelkeznek elég tudással és határozottsággal. Példának azt hozta fel, hogy ki lenne olyan, aki irányítaná az erőszakszervezeteket, aki elég határozott utasításokat adna egy rendőrtábornoknak. A legnagyobb gondnak azt tartja a politológus, hogy a szakpolitikák kidolgozatlanok.

Forrás: atv.hu; fotó: ATV

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.