Pesti Srácok

Magyarországon tűnt el a terrorista Kilic-testvérek egyike

Magyarországon tűnt el a terrorista Kilic-testvérek egyike

A Törökországban terrorizmussal kapcsolatban több mint tizenhárom évre ítélt Hasan Kilic öccse, Suleyman szintén beszökött az Európai Unió­ba. A 2006-ban Magyarországra érkező Hasan a magyar pártfo­góit vette rá, vállaljanak kezességet az öccséért, hogy vissza fog menni Törökországba a három hónapos látogatása után. Suleyman Kilic azonban ideérkezése ötödik napján eltűnt, majd Svájcban kért politikai menedékjogot – írta a Magyar Idők.

A Törökországban terrorizmus miatt több mint tizenhárom évre ítélt Hasan Kilic becsapta magyar patronálóit – mondta el a Magyar Időknek az egyik támogató. Kilic 2016-ban az öccse, Suleyman vízumkérelméhez kérte a benne addig megbízó ­segítőit, hogy három hónapra szóló meghívólevelet írjanak Suleymannak. Az ankarai magyar külképviselet felvette a kapcsolatot a pártfogókkal, mivel a török hatóságoktól azt a tájékoztatást kapták, hogy Suleyman Kilic a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagja, így kétséges, hogy mik a szándékai az Európai Unióban. Az egyik támogató egy – jelenleg is – békefenntartó tiszt, így szava elégséges volt arra, hogy a külképviselet kiadja a vízumot Suleyman Kilicnek, mivel biztosra vették, hogy az 1979. ­január 1-jén született férfi vissza fog térni Törökországba.

Annál nagyobb volt a meglepetés, hogy Suleymannak ideérkezése után öt nappal nyoma veszett. Az állítása szerint 1970. január 1-jén született bátyja, Hasan Kilic azt mondta a kezességet vállalóknak: ő maga rakta fel öccsét az isztambuli járatra a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. Az akkori ankarai ügyvivő nagykövet, aki segített a vízum megadásában, 2017. februárjában látta az EU hivatalos nyilvántartásában, hogy Suleyman Kilic Svájcban próbált menedékjogot kérni Magyarországról való távozása után – sikertelenül.

Suleyman Kilicről azóta nincs hír. Az említett tiszt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz (BÁH) fordult tavaly májusban, részletesen ismertetve a történteket, kérve az ügy kivizsgálását. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a magyar hatóságok mire jutottak Suleyman Kilic történetével, aki a jelek szerint fivéréhez hasonlóan szintén beszökött az Euró­pai Unióba. Hasan Kilic 2006-ban hamis papírokkal érkezett Magyarországra, azóta próbál menedékes vagy oltalmazotti státust szerezni – a Helsinki Bizottság ügyvédjének minden igyekezete ellenére –sikertelenül. A BÁH eddig ötször utasította el a kérelmet, hiszen bár Hasan azt állítja, politikai nézetei és kurd mivolta miatt üldözik Törökországban, ám az általa hangoztatott érveit éppúgy nem bizonyítja semmi, mint az általa bemondott személyi adatokat.

PestiSracok facebook image

Genetikai ritkaság a Kilic-család, mindannyian ugyanakkor születtek

A hatóságoknak ő maga mondta, hogy hamis iratokkal szökött meg Törökországból, ám állításait és a személyazonosságát semmivel sem tudja alátámasztani. Ügyében hivatalos irat csak arról van, hogy Törökországban terrorizmussal kapcsolatban elítélték. A BÁH-nál egyébként azt állította: fivére, Ömer harminchat év börtönt kapott, mert a PKK tagja volt. Ehhez képest abban az ítéletben, ami Hasan Kilic terrorizmusért való elítélését is taglalja, az olvasható: Ömer Kilic ellen a büntetés kiszabását mellőzte a bíróság, mivel a PKK-ból önként kivált anélkül, hogy bármit elkövetett volna. További érdekesség, hogy mindhárom Kilic testvér ­január 1-jén született.

A Hasan Kilicként (képünkön) nyilvántartott ­férfi „megtűrtként” tartózkodik hazánkban, immár tizenegy éve, időközben az adóhatóság és a rendőrség is nyomozást indított a tevékenységével és gyorsbüfét üzemeltető cégével kapcsolatban sikkasztás, költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és közokirat-hamisítás ­miatt. A hatóságok azt is vizsgálják, hogy kinek, kiknek utaltathatott rendszeresen pénzt a Western Unionon keresztül Kurdisztánba, mint ahogy azt egy feljelentés tartalmazza.

Forrás: Magyar Idők. Fotó: PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.