Pesti Srácok

Megfojthatták a kanadai milliárdost és feleségét

Megfojthatták a kanadai milliárdost és feleségét

Gyilkosság áldozata lett Barry Sherman kanadai milliárdos és a felesége, Honey - közölte pénteken a torontói rendőrség, de egyelőre senki ellen nem emeltek vádat az ügyben.

Susan Gomes rendőrtiszt közölte, hogy a nyomozók hatheti vizsgálat után jutottak erre a következtetésre. A 75 éves Barry Shermant és 70 éves feleségét december 15-én holtan találta torontói otthonukban egy ingatlanügynök. Mindketten a medencéjük szélén lévő korláton voltak felakasztva. A rendőrség akkori közleménye szerint nem találtak a házban erőszakos behatolásra utaló nyomokat, az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat pedig megállapította, hogy mindketten fojtás következtében haltak meg. A rendőrség akkor senkit sem gyanúsított.

A hatóságok arra kérték a polgárokat, hogy lépjenek velük kapcsolatba, amennyiben bármit is tudnak az esetről. Shermanék rejtélyes halála első számú hír volt a kanadai sajtóban. Több lap olyan rendőrségi feltételezésről írt, hogy Barry Sherman meggyilkolta a feleségét, majd felakasztotta magát. A négy gyerekük azonban közleményben bírálta az effajta találgatásokat, és felelőtlenségnek nevezte azt, hogy a rendőrség berkeiből olyan feltevések szivárogtak ki, amelyekben sem a családtagok, sem a barátok és a kollégák sem hisznek. Alapos, hatékony és objektív nyomozásra szólították fel a rendőrséget.

PestiSracok facebook image

Sherman 1974-ben alapította az Apotex gyógyszergyártó céget, amely jelenleg a világ hetedik legnagyobb, generikus gyógyszereket gyártó vállalata, és egyben a legnagyobb kanadai tulajdonú gyógyszeripari cég, amely évenként kétmilliárd kanadai dollárt (több mint 400 milliárd forint) meghaladó összegben értékesíti termékeit. Berry Sherman öt éve, hetvenévesen mondott le a vállalat vezérigazgatói posztjáról.

Forrás: MTI, fotó: Reuters

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.