Pesti Srácok

Molnár Gyula lemond, ha az MSZP nem nyeri meg a választásokat

Molnár Gyula lemond, ha az MSZP nem nyeri meg a választásokat

Lemond pártelnöki tisztségéről Molnár Gyula, ha az áprilisi országgyűlési választásokon nem nyer az MSZP-Párbeszéd szövetség – ezt maga a szocialista párt elnöke jelentette be az Echo-Mérleg című műsorban. Molnár Gyula arról is beszélt, az Együtt-tel nem lesz közös együttműködés, az LMP javára viszont hajlandók lennének bizonyos körzetekről lemondani.

– fogalmazott Molnár Gyula az Echo-Mérleg című műsorban.

PestiSracok facebook image

Az MSZP biztos benne, hogy a Párbeszéddel együtt elérik és meg is haladják a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékot. Molnár Gyula pártelnök abban bízik, legújabb miniszterelnök-jelöltjükkel az április 8-i választásokon akár 20 százalékot is elérhetnek.

Molnár Gyula azt is közölte, hogy továbbra is nyitottak az LMP-vel való tárgyalásokra, bizonyos körzetekben még vissza is léptetnének jelölteket, ha mérhető a győzelem esélye. Az MSZP elnöke egyébként stúdiónkban tudta meg, hogy Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő hajlandó lenne visszalépni Szekszárdon Hadházy Ákos, az LMP társelnöke javára.

A szocialisták elnöke arról is beszélt, az Együtt-tel nem lesz együttműködés, ezen kívül közölte, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt hamarosan bejelenti az árnyékkormányának tagjait.

Forrás: Echo Tv; Fotó:

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.