Pesti Srácok

MTÜ: csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban

null

Hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel az úti célok kiválasztásánál ma már ez az egyik legfontosabb szempont - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország a biztonság miatt is rendkívül kedvelt úti cél, népszerűségét az utóbbi évek adatai is igazolják. Ismertette, hogy Magyarországon a turisták 2017-ben novemberig annyi vendégéjszakát töltöttek el, mint 2016-ban összesen, és az egész éves szám tavaly valószínűleg megközelítette, illetve elérte a 30 millió vendégéjszakát, ami majdnem 50 százalékos emelkedés 2010-hez képest.

- tette hozzá. A legnépszerűbb idegenforgalmi ágazatok egyike továbbra is a gyógyturizmus: a belföldi bruttó szállásdíj-árbevétel 42 százaléka keletkezett gyógyszállókban, 2010 azonos időszakához képest 2017 első kilenc hónapjában több mint 91 százalékkal emelkedett az egészségmegőrzési céllal utazók száma belföldön és 131,5 százalékkal költöttek többet, mint 7 éve - közölte. Hangsúlyozta, hogy jelentősen nőtt a külföldi turisták száma is, a tavalyi évre vonatkozó becslések szerint a vendégéjszakák számát tekintve a Szlovákiából érkezőknél 160 százalékos az emelkedés 2010 óta. A csehek 105 százalékos növekedéssel 880 ezer, az Egyesült Királyságból és Lengyelországból érkezők 96 százalékos növekedéssel 1 millió és 750 ezer vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, és 90 százalék fölötti bővülés köthető az orosz turistákhoz is.

PestiSracok facebook image

Az MTÜ vezérigazgatója szerint az állami és önkormányzati beruházások is hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország „vonzóbb, mint valaha”.

- tette hozzá. Az idegenforgalmi célú intézkedések közül kiemelte, hogy a szállodák és panziók létesítését támogató pályázat a következő hónapokban az egész országra kiterjed, hamarosan elkezdődik a világörökségi helyszínek fejlesztése csaknem 10 milliárd forint értékben, Esztergom 12 milliárd forint turisztikai célú beruházáshoz jut, korszerűsödnek a kalandparkok a Balaton körül és a Dunakanyar több településén, valamint Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Hévízen és még országszerte számos településen jelentős fejlesztések indulnak.

- ismertette a turisztikai ügynökség vezetője.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.