Pesti Srácok

Otthonteremtés: már 66 ezer család vette igénybe a CSOK-ot

null

Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XIV. Esküvő Kiállításon tartott sajtótájékoztatón.

Novák Katalin közölte: a csok egyre népszerűbb, évről évre többen igénylik, a támogatásra fordított összeg pedig már meghaladta a 180 milliárd forintot.

Elmondta azt is, hogy ezen a héten tárgyalta a családügyi kabinet a csok egyszerűsítésére vonatkozó javaslatokat, a jövő héten pedig a kormányülésen is előterjesztik ezeket. Elfogadásuk esetén nemsokára csökkenhetnek majd az otthonteremtési kedvezmény adminisztratív terhei.

Emlékeztetett, idén további ötezer forinttal, havi 35 ezer forintra nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, emellett pedig új támogatási formákat is bevezetnek. A köldökzsinórprogramon keresztül kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt a nem Magyarországon született, de magyar állampolgárságú gyerekekre is.

PestiSracok facebook image

Ettől az évtől harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkentik a jelzáloghitel-tartozásokat, a diákhitellel rendelkező nők pedig - attól függően hányadik gyermekük születik - igényelhetik hiteltörlesztésük felfüggesztését vagy elengedését - ismertette Novák Katalin.

Az államtitkár kiemelte, a sokféle támogatás csak akkor ér valamit, ha az érintettek tudnak is róla, ezért közérthető kiadványokon keresztül is szeretnék eljuttatni az információkat az emberekhez. A csokról, a családok által igénybe vehető támogatásokról és a köldökzsinórprogramról szóló információs füzetek a kiállítás ideje alatt elérhetők a minisztérium standján, ahol a tárca munkatársai a felmerülő kérdésekre is válaszolnak - tette hozzá.

MTI, Vezető kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.