Pesti Srácok

Frissítés: őrizetbe vették Putyin bírálóját

Frissítés: őrizetbe vették Putyin bírálóját

Őrizetbe vette a rendőrség Alekszej Navalnijt vasárnap az elnökválasztás bojkottjára meghirdetett moszkvai tüntetésen. Előtte - ahogy arról mi is írtunk - a moszkvai rendőrség vasárnap délelőtt razziát tartott a politikus irodájában.

Korábban megírtuk: Kira Jarmisz, az orosz ellenzéki vezető és korrupcióellenes aktivista szóvivőjének tájékoztatása szerint vasárnap reggel a moszkvai rendőrség megszállta Navalnij irodáját, és kihallgatta az ott tartózkodókat. Jarmis úgy véli, hogy a razzia célja az épületben működő ellenzéki televízió felszámolása. Navalnij egyik híve, Roman Rubanov egy közösségi oldalon azt írta: a rendőrség azt az információt kapta, hogy robbanószerkezet van elrejtve az irodában. Az ellenzéki vezető támogatói vasárnap országszerte megmozdulásokat tartanak a március 18-i elnökválasztás bojkottja érdekében.

Ahogy arról már mi is írtunk, Alekszej Navalnij indulni akart az elnökválasztáson, de a Központ Választási Bizottság elutasította jelöltségének bejegyzését, mivel gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon. Navalnij kérte, hogy a testület vizsgálja felül döntését, ám az orosz alkotmánybíróság elutasította panaszát. Válaszul a politikus a választás bojkottjára szólított fel és vasárnapra több nagyvárosban tüntetést hirdetett. Több helyszínről érkezett jelentés őrizetbe vételekről.

A moszkvai városi hatóságok pénteken arra figyelmeztettek, hogy a fővárosi megmozdulást nem engedélyezték, és jogi intézkedéseket helyeztek kilátásba a politikussal szemben. Dmitrij Peszkov kijelentette: a választási időszak nem jelenti azt, hogy enyhíteni lehetne a törvényeken, így azokon sem, amelyek a tüntetésekre vonatkoznak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: AFP

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.