Pesti Srácok

Bangóné miatt veszett kutyaként marja egymást az Együtt és az MSZP

Bangóné miatt veszett kutyaként marja egymást az Együtt és az MSZP

Viccnek nevezte Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét az Együtt budapesti elnöke. Pataki Márton az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjét hibáztatja a koordinált indulás elmaradása miatt. Szerinte ugyanis Karácsony Gergely nem tud hatni a pártra, ha arról sem tudja meggyőzni az MSZP-t, hogy bizonyos körzetekben átengedjenek helyeket az Együtt esélyesebb jelöltjének javára.

Továbbra is elvárná az Együtt a többi baloldali párttól, hogy azokban a körzetekben, ahol szerintük az ő jelöltjük a legesélyesebb lépjenek vissza. A párt budapesti elnöke a koordinált indulás elmaradásáért Karácsony Gergelyt hibáztatja.

– jelentette ki Pataki Márton.

PestiSracok facebook image

Az Együtt továbbra is arra számít, az MSZP végül visszaléptetni Csepelen Bangóné Borbély Ildikót. A szocialisták azonban már döntöttek, saját képviselőjüket indítják. De, nem csak az MSZP, a DK sem hajlandó körzeteket átadni az Együttnek, még akkor sem, ha a párt az LMP, az MSZP és két független után ezúttal a Demokratikus koalíció jelöltjeit, Vadai Ágnest és Ráczné Földi Juditot ajánlja alig mérhető szavazótábora figyelmébe. Az LMP kifejezetten károsnak tartja az Együtt próbálkozásait.

– nyilatkozta Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja.

A Nézőpont Intézet kutatásai szerint januárban a teljes felnőtt népesség körében az Együtt támogatottsága mindössze egy százalékot ért el. Ezek után érthető, hogy a párt mindenáron szövetségeseket igyekszik keresni, mert jelen állás szerint a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalék elérése is reménytelennek tűnik.

ECHO TV, PS; Fotó: mszp.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.