Pesti Srácok

Visszalépésekkel akarja lekenyerezni az ellenzéki pártokat az Együtt, hogy legyen esélye néhány jelöltjének

Visszalépésekkel akarja lekenyerezni az ellenzéki pártokat az Együtt, hogy legyen esélye néhány jelöltjének

Próbál az ellenzéki pártok kedvére tenni az összefogásból egyelőre kimaradt, és ezzel a parlamentbe jutástól igencsak távol került mikropárt, az Együtt. Az LMP, az MSZP és két független után ezúttal a Demokratikus koalíció jelöltjeit, Vadai Ágnest és Ráczné Földi Juditot ajánlja népes szavazótábora figyelmébe a párt.

Az Együtt elnöksége úgy döntött, egyoldalúan visszalép a Demokratikus Koalíció két politikusa, Esztergomban Vadai Ágnes és Székesfehérváron Ráczné Földi Judit javára – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje.

– áll a közleményben. Ebből végül az is kiderült, hogy a kormányváltáson túl azért más motiváció is rejtőzhet a Együtt nagyvonalú visszaléptetései mögött. A Juhász Péter pártelnök és Szigetvári Viktor miniszterelnök-jelölt által aláírt szöveg a többi párt figyelmébe ajánlotta a saját jelöltjeit, köztük a 2014-ben Csepel–Soroksáron győztes Szabó Szabolcsot, akivel szemben az MSZP elindítja Bangóné Borbély Ildikót, az önkormányzati politikából a parlamentbe vágyó Vajda Zoltánt (Rákosszentmihály–Cinkota–Zugló) és persze a belvárosban induló Juhász Pétert is.

PestiSracok facebook image

MTI/OS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.