Pesti Srácok

Egyre nagyobb az ellenzéki káosz

Egyre nagyobb az ellenzéki káosz

Teljes a káosz az ellenzéki oldalon kevesebb mint két héttel az ajánlások gyűjtése előtt, miközben a balliberális pártocskák egymást vádolják azzal, hogy a másik miatt nem sikerült megegyezni - írja összefogalalójában az Origó.

Arról, hogy milyen konstrukciókban indulnak majd el a választáson azt csak a jelöltállítás március 5-i lezárulását követően tudjuk meg, mivel addig még megvan a lehetőség a taktikázásra. Kevesebb mint két hét múlva megkezdődik az ajánlások összegyűjtése a 2018-as országgyűlési választásokra, így a pártoknak egyre inkább fogytán van az ideje, hogy megfelelően felkészüljenek a február 19-től március 5-ig tartó időszakra. A Nemzeti Választási Bizottság eddig 74 pártot vett nyilvántartásba, ami hárommal több, mint 2014-ben. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek a pártok el is indulnak majd a választáson, de az jól látszik, hogy óriási versenyfutás lesz az ajánlások összegyűjtéséért. Az április 8-ai parlamenti választáson országos listát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Egy jelölt állításához 500 érvényes ajánlást kell összegyűjteni körzetenként. Minden állampolgár annyi jelöltet ajánlhat, amennyit szeretne. Az országos lista állítása nemcsak azért fontos egy pártnak, mert így legalább 200 millió forintos támogatáshoz jut, hanem az ország minden településen lehet így majd szavazni az adott alakulatra.

Az országos ismertséggel nem rendelkező pártoknak minden egyes jelölt elindítása már nagy sikernek számít majd, azonban

PestiSracok facebook image

Pontos képet csak az ajánlások leadása után kaphatunk arról, hogy áll majd fel az ellenzék a kormánnyal szemben. Ami most biztosnak tűnik a megjelent nyilatkozatok alapján, hogy az MSZP és a Párbeszéd fog közös listát alkotni, míg a többiek önálló listával próbálnak majd bejutni az Országgyűlésbe. A képletet az Origó cikke szerint tovább bonyolítja, hogy a szocialisták és a DK megállapodott egymással, hogy nem indítanak jelölteket egymással szemben. Az MSZP 60, míg a DK 46 körzetet kapott ennek a megállapodásnak az értelmében. És ha eddig is nehéz volt követni a folyamatokat, akkor az csak rátett egy lapáttal, hogy az MSZP több körzetben - ahol nekik volt joguk jelöltet állítani - elkezdtek függetlenek javára visszalépni. Így például a mostani állás szerint nem lesz MSZP-s jelölt Baranyában.

A szocialisták háza táján felvetődött kavarások további rsleteiről az Origo cikkében itt olvashatnak.

Fotó: Demokrata

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.