Pesti Srácok

Érvénytelen lett a bulinegyedről szóló népszavazás

Érvénytelen lett a bulinegyedről szóló népszavazás

Érvénytelen lett a bulinegyedről szóló népszavazás az Erzsébetvárosban, miután a választásra jogosultak kevesebb, mint 20 százaléka ment el szavazni, az érvényességhez pedig legalább 50% kellett volna - írja az Index.

A nem hivatalos eredmények szerint 4500-an arra szavaztak, hogy éjfélkor zárjanak be a vendéglátóhelyek. 2400-an nem támogatták ezt - olvasható a portálon, amely azt is írja: az alacsony részvétel és az érvénytelen népszavazás nem meglepő. A helyi népszavazás a kerületre vonatkozott, de csak arról szólt, hogy a körúton belül, azaz a Rákóczi út-Károly körút-Király utca-Erzsébet körút négyszögén belül legyen éjféli zárvatartás (mivel a körúton túl már 2013 óta elrendelték az éjféli zárást). A kerület többsége viszont a körúton túli részen lakik, akiket kevésbé érint ez a probléma, ráadásul egy teljesen semmilyen kampány előzte meg a népszavazást: a kerületet vezető Fidesz és az önkormányzatban szintén nagy létszámmal jelen lévő baloldali frakció képviselői annyit mondtak a lakóknak, hogy menjenek el szavazni, de nem érveltek sem az éjféli zárás mellett, sem ellene. Az, hogy az önkormányzat lépéskényszerbe került a bulinegyeddel kapcsolatban, elsősorban az Élhető Erzsébetvárosért csoportnak volt köszönhető. Ez a helyi lakókból álló csoport hangosította fel a bulinegyed problémáit, a szemetet, a zajt, amivel a döntéshozók évek óta képtelenek voltak kezdeni valamit - tette hozzá az Index.

A népszavazást 2017. október 3-án szavazta meg az önkormányzat: a kerület politikusai úgy gondolták, hogy a lakók döntsék el, legyen-e éjféli zárvatartást. Ezen a testületi ülésen az LMP és a nagy baloldali frakció már elrendelte volna az éjféli zárást, a Fidesz és a Jobbik nem - az már egy más kérdés, hogy a kampány során a baloldali frakció sem kampányolt már a zárás mellett.

Kérdés, hogy ezután mit dönt az önkormányzat - teszi fel a kérdést a portál. Ez az eredmény ugyan nem kötelezi őket semmire, de a kerület fideszes politikusai kijelentették, hogy ha érvénytelen lesz, ha nem, ők figyelembe fogják venni a belső-erzsébetvárosiak véleményét. Ezzel előre arra utaltak, hogy a népszavazás lehet még politikailag érvényes, de szó szerint nem ígérték meg, hogy akkor is elrendelik az éjféli zárvatartást, és számokhoz sem kötötték, hogy pontosan hány ember menjen el szavazni Belső-Erzsébetvárosból, és ott hány százalék legyen az igenek, azaz a zárás melletti szavazatok aránya.

PestiSracok facebook image

Ha elrendelik az éjféli zárást, több probléma is megoldódik a területen, valószínűleg csökken majd a zaj, a szemét, meg például az utcákon vonuló brit legénybúcsúsok száma, de a helyek nagy része is bezárna, több ezer ember veszthetné el az állását, Budapest pedig az egyik vonzó turisztikai célpontját. Ettől függetlenül a negyed rendbetétele évek óta várat magára.

Forrás: Index; fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.