Pesti Srácok

Gianni: Ez nem migráció, hanem háborús jellegű invázió

Gianni: Ez nem migráció, hanem háborús jellegű invázió

Az MNO-hu-nak adott szerdai interjúban Gianni Annoni arról beszélt, bevándorlóként tudnia kellett, hogy vannak szabályok, és ha nem tetszenek, akkor „haza lehet menni”. Hozzátette, aki idejön, semmivel sem több az itt élőknél, akkor milyen alapon követel más jogokat. Gianni szerint ugyanakkor ma nem lehet szabadon elmondani a véleményünket, mert rasszistának vagy homofóbnak bélyegeznek. Hangsúlyozta, ma egy burkolt diktatúrában élünk.

Gianni Annoni az interjúban a nemek közti határok elmosódása kapcsán arról beszélt, véleménye szerint otthon mindenki azt csinál amit akar, de magánéletüket ne teregessék ki. Mint fogalmazott,

Gianni arról is beszélt, bevándorlóként tudnia kellett, hogy vannak szabályok, és ha nem tetszenek, akkor „haza lehet menni”. Hozzátette, aki idejön, semmivel sem több az itt élőknél, akkor milyen alapon követel más jogokat. Gianni szerint ugyanakkor ma nem lehet szabadon elmondani a véleményünket, mert rasszistának vagy homofóbnak bélyegeznek. Hangsúlyozta, ma egy burkolt diktatúrában élünk. A migráció kapcsán úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Arról is szólt, egyetért Catherine Deneuve-vel, aki felemelte szavát a meetoo-kampány okozta szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben, és kiállt a férfiak udvarláshoz való jogáért. Mint fogalmazott, „engedtessék már meg, hogy közeledjek egy nőhöz! Ha neki nem tetszik, ad egy pofont, és ennyi”. Ugyanakkor hozzátette, ha valaki megerőszakol egy nőt vagy egy gyereket, az más elbírálás alá esik, szerinte aki ilyet cselekszik, annak „le kéne vágni a nemi szervét, nem büntetőeljárást indítani meg a jogait dédelgetni”. Szerinte az is probléma, hogy sok nő megélhetésből köt házasságot, az emberek ezt mégis elnézik nekik.

Gianni Ferenc pápával kapcsolatban arról beszélt, szerinte az egyházi vezető most szeretné megélni azt a testvériességet, amely a Bibliában meg van írva. Mint hozzáteszi, emellett azonban meg kellene védenie a saját embereit, többet kellene azzal foglalkoznia, hogy kik is a hívei. Úgy fogalmazott, „nem jó, hogy nem figyel a lelkünkre, és ránk akar erőltetni hatásokat, amelyekre nem vagyunk készen”. Gianni hozzáteszi, Ferenc olyan háborúkat akar megvívni, amelyre szertinte pápaként joga van, ugyanakkor ezzel sokakat eltántorít. Az egyház feladata inkább az lenne, hogy megtanítsa a fiatalokat az erkölcsre, arra, hogy úgy viselkedjenek a testvéreikkel, ahogy szeretnék, hogy velük viselkedjenek – vélekedett.

Forrás: MTI; fotó: rcnews.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.