Pesti Srácok

Gyurcsány osztrák elit bankban tartott több mint 180 millió forintot

Gyurcsány osztrák elit bankban tartott több mint 180 millió forintot

Már 2016-ban is volt számlája az osztrák elit bankban Gyurcsány Ferencnek. Az exkormányfő akkor több mint 180 millió forintot tartott a Schoellerbank AG-nál. A nyilvánosságot azonban sem akkor, sem most nem tájékoztatta erről - írta a Magyar Idők. Lelepleződése után a politikus azzal védekezett, hogy a mostani vagyonnyilatkozatában szereplő 605 millió forintos értékpapírtétel magában foglalja azt a 150 milliós befektetést, amelyet az osztrák pénzintézetben tart.

Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy egy osztrák bankban is van számlája. A volt kormányfő azt követően nyilatkozott külföldön tartott vagyonáról, hogy a Magyar Idők közölte, a Demokratikus Koalíció elnöke valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot adott le az Országgyűlésnek, hiszen az okiratban nem tüntette fel azt a több mint 150 millió forintot, amelyet Bécsben egy elit bankban, a Schoellerbank AG-nál helyezett el. Az exminiszterelnök a történteket a lap szerint azzal magyarázta, hogy a vagyonnyilatkozatában feltüntetett 605 millió forint értékű értékpapír-befektetésének egy része van Ausztriában. Leszögezte ugyanakkor, hogy nincs pénzintézeti számlakövetelése osztrák bankban. Gyurcsány Ferenc szerint éppen ezért a Magyar Idők valótlanságot állított, és jelezte: pert indít a lap ellen.

Ugyanakkor a Magyar Idők időközben megtudta azt is, hogy az egykori kormányfőnek már 2016-ban is volt számlája Bécsben, ebben az évben még több mint 180 millió forint lapult a Schoellerbankban, vagyis mintegy 30 millióval több, mint jelenleg. Az azonban, hogy részben külföldön tárolja a vagyonát, a 2016-os vagyonbevallásából sem derült ki. Gyurcsány Ferenc tegnap arra az újságírói kérdésre, hogy miért tartja Ausztriában a befektetését, kitérő választ adott.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A lap szerint érdemes megjegyezni azt is, hogy Gyurcsány vagyona 2017 végére meglepő módon csökkent. A 2016-os vagyonnyilatkozatában feltüntetett 641 millió árfolyamértékű értékpapírból 2017-ben 36 millió forintnyi „égett el”, annak ellenére, hogy a DK elnökének bruttó 227 958 055 forintot fizetett ki osztalék formájában az Altus Portfólió Kft., és ezt ő elvileg értékpapírba fektette. Két eset lehetséges. A vagyon­nyilatkozata szerint a negyedmilliárd forinthoz közelítő különbözetet nem egy bankban és nem is műkincsekben vagy ingatlanban tartja, és nem vásárolt sem autót, sem más borsos árú értéktárgyat tavaly.

Eltitkolt vagyon esetén megszűnhet a képviselői mandátum

Gyurcsány Ferenc jogi lépéseket tervez a Magyar Időkkel szemben amiatt, mert a lap arról írt, hogy a Demokratikus Koalíció elnökének 150 millió forintos pénzintézeti követelése van egy osztrák bankban és ezt nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az ECHO TV Napi aktuális című műsorában ezzel kapcsolatban elmondta, az Országgyűlésről szóló törvény kimondja, a vagyonnyilatkozatban külön rubrikában kell feltüntetni a vagyoni vagy pénzbeli követelést. Az alkotmányjogász közölte, amennyiben kiderül, hogy bűncselekmény történt, végső esetben a mandátum is megszűnhet.

Forrás: Magyar Idők, fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.