Pesti Srácok

Kétforintos álhírrel akarta lejáratni a Hír TV az Emberi Erőforrások Minisztériumát

Kétforintos álhírrel akarta lejáratni a Hír TV az Emberi Erőforrások Minisztériumát

Két forintos béremelést kapott egy egészségügyi dolgozó – közölte Simicska Lajos televíziójának portálja. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonban ma kategorikusan cáfolta az álhírt.

A Hír TV Online emlékeztetett a januári hírre, amely szerint a kormány novemberről februárra hozza előre az egészségügyi szakdolgozók 8 százalékos béremelését. Balog Zoltán januári kijelentését is idézték, mely szerint február elején még a tavaly megemelt bért kapják az érintettek, majd egy külön utalással kapják meg február 20-án a különbözetet, márciustól pedig már a tovább emelt bérük érkezik majd rendesen.

A Hír TV Online kedden arról számolt be, hogy az Uzsoki Utcai Kórházban dolgozó, csalódott egészségügyi alkalmazott nekik juttatta el az átutalást igazoló sms képernyőfotóját, amely szerint nettó 2 forintos emelést kapott.

PestiSracok facebook image

– közölte az Emmi, hozzátéve, hogy a híresztelésekkel ellentétben, közel 20 ezer forintos béremelésben részesültek az érintett személyek.

forrás: HírTV.hu, facebook.com/Emmi

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.