Pesti Srácok

Migrációs Szervezet: A migráció pozitív hatással van a gazdaságra és a társadalmakra

Migrációs Szervezet: A migráció pozitív hatással van a gazdaságra és a társadalmakra

A migráció hatása túlnyomórészt pozitív a gazdasági és a társadalmi dinamika szempontjából, nem problémaként, hanem kezelendő jelenségként kell tekinteni a bevándorlásra - hangsúlyozta a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) egyik igazgatója csütörtökön az Európai Parlament összevont szakbizottsági ülésén. Mint mondta, a statisztikák szerint a migránsok kevesebb bűncselekményt követnek el a helyieknél, többet tesznek be a közösbe, mint amennyit kivesznek belőle, ráadásul az érkezők között sok a vállalkozó szellemű ember, aki hajlandó kockázatvállalásra, és ez serkenti az innovációt a társadalomban.

Felszólalásában Michele Klein Solomon az ENSZ készülő migrációs csomagjáról beszélt, aláhúzva, ez egyedülálló lehetőséget jelent egy „kiegyensúlyozott, átfogó és hosszú távú megoldás" elfogadására, amely mind a befogadó, mind a származási országoknak előnyére válik. Rámutatott, az emberi történelemnek mindig is része volt a bevándorlás, és most sem fog megszűnni egyik napról a másikra, a cél tehát a biztonságos, rendezett és felelős keretek kialakítása kell hogy legyen, mivel a nemzeti és nemzetközi rendszerek működőképessége kérdésessé vált. Az igazgató beszélt a demográfiai kérdésekről is, elmondta, hogy a fejlett világban egyre zsugorodik a rendelkezésre álló munkaerő, a fejlődő országokban azonban ennek épp az ellenkezője tapasztalható.

-fogalmazott. Hangsúlyozta, a migráció kihatással van és lesz a társadalmak összetételére, a kormányoknak pedig kezelniük kell a fokozódó etnikai és vallási sokszínűséget, ezt azonban lényegesen megnehezítik az ezzel kapcsolatos, hamis információkon alapuló, „mérgező narratívák".

PestiSracok facebook image

Solomon kiemelte, a közbeszédnek kiegyensúlyozottabb, tényeken alapuló narratívára kell átállnia. Hozzátette, jelenleg a diskurzus a félelemre épül, ennek nyomán pedig felütötte a fejét az iszlamofóbia és a rasszizmus, ezért a tények megfelelő bemutatására és az ösztönszerű érzelmi reakciók kezelése lenne szükség. Mint mondta, a statisztikák szerint a migránsok kevesebb bűncselekményt követnek el a helyieknél, és többet tesznek be a közösbe, mint amennyit kivesznek belőle, ráadásul az érkezők között sok a vállalkozó szellemű ember, aki hajlandó kockázatvállalásra, és ez serkenti az innovációt a társadalomban.

A tisztségviselő emellett arra kérte a képviselőket, hogy támogassák az IOM javaslatát, melynek értelmében uniós vízumot kellene létrehozni azon kiszolgáltatott, sérülékeny migránsok számára, akik nem jogosultak menekültstátusra, de különleges védelemre szorulnak.

-mondta.

Forrás: MTI; fotó:

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.