Pesti Srácok

Navracsics: az EU számít a magyar fiatalok véleményére

Navracsics: az EU számít a magyar fiatalok véleményére

Az Európai Unió (EU) számít a magyar fiatalok, ifjúsági szervezetek és a kormány véleményére, észrevételeire a következő időszak ifjúsági stratégiájának kidolgozásában - mondta Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor elmondta, év végéig szeretnék kialakítani az új európai ifjúsági stratégiát, amely megszabja majd a következő évek ifjúságpolitikájának irányát. A munka során két kiemelt területre koncentrálnak: az ifjúsági munkanélküliségre, amely ugyan csökkent néhány országban, de továbbra is nyugtalanítóan magas az EU-ban, valamint az ifjúság aktivizálására a demokratikus döntéshozatali folyamatban. A következő évek másik nagy vállalkozása az európai felsőoktatási térség és az európai egyetemek hálózatának létrehozása, amelynek részleteit már elkezdték kidolgozni tavaly. A hálózat létrehozásának célja az eddigieknél is nagyobb szintű hallgatói és oktatói mobilitás megteremtése, a nyelvtanulás előmozdítása, valamint iskolai okiratok elismerésének megkönnyítése a tagállamok között.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a magyar fiataloknak európai szinten is van releváns mondanivalójuk, aminek el kell jutnia a brüsszeli döntéshozókhoz is. A kormánynak pedig a tárgyalóasztalnál is szem előtt kell tartania, hogy a magyar fiatalokat képviseli, amihez ismernie kell őket és a véleményüket.

PestiSracok facebook image

- mondta az államtitkár. Novák Katalin a fiatalok foglalkoztatásáról azt mondta, Magyarországon 2010 óta harmadára csökkent az ifjúsági munkanélküliség, jelenleg 10,2 százalék, ami alatta marad az uniós 16 százaléknak. Az államtitkár kitért a kormány fiatalokat segítő intézkedéseire is, amelyeket az érintett korosztály jelzései alapján vezettek be: január elsejével a 35 év alattiaknak megtérítik egy nyelvvizsga díját, július elsejétől a 20 év alattiak visszaigényelhetik a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját, illetve megduplázták a diplomás gyed jogosultsági idejét.

A sajtótájékoztatón részt vett Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, Ament Balázs, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke és Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. Mindannyian egyetértettek abban, hogy szeretnék kihasználni a konzultációs lehetőséget, és aktívan részt venni az ifjúsági stratégia kidolgozásában.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.