Pesti Srácok

A remény rabjai: pártja szétesésére akár MSZP-elnök is lehet Kunhalmi Ágnes

A remény rabjai: pártja szétesésére akár MSZP-elnök is lehet Kunhalmi Ágnes

Készen van az MSZP listája, és választási programja. A hétvégi pártkongresszussal kapcsolatban Kunhalmi Ágnes arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy nagyszerű beszédek hangzottak el. A szocialisták budapesti elnöke úgy látja, a Párbeszéd és az MSZP nagyon rímel egymásra, megegyeznek a szolidaritásban, a társadalmi igazságosságban, a harcban az egyenlőtlenség ellen, sorolta. A műsorban megkrdezték a politikust, hogy vállalná-e az MSZP elnökségét, ő azonban azt mondta: most az a legfontosabb, hogy a jelenlegi rezsimet leváltsák, szerinte minden más irreleváns.

Kunhalmi Ágnes az ATV-ben azt is elmondta, hogy még mindig nagyon számítanak az LMP-re, és ő úgy véli, szükség van a szövetségre, mert meg akarják szüntetni azt a korszakot, ami arról szól, hogy csak a Fidesz, senki más, mindent maguknak, semmit a népnek. Az MSZP fővárosi elnöke arról is beszélt, hogy a Liberálisokkal már a rendszerváltás óta együtt tudnak működni, most szövetségre is léptek velük, így Bősz Anettel is nyerhetnek egy mandátumot. Kijelentette, hogy a pártoknak, akikkel szövetségre léptek, tartós, hosszútávú együttműködésre kell törekedni a választások után is, hogy a magyar demokraták őrizzék a bázist, és őrizni tudják az ellenállást a Fidesszel szemben.

A műsorban szóba került az ATV információja is, amely szerint a budapesti párttanács a közös lista második helyére Karácsony Gergely után Kunhalmit akarta javasolni. Erre a politikusnő úgy reagált, ez azért lehetett, mert a Kunhalmi-Karácsony páros és pozitív kampány nagyon jól működik. Mivel ez némileg azt bizonyítaná, hogy Molnár Gyulával nem nagyon van a tagság megelégedve, elhangzott a kérdés: ha őt választanák pártelnöknek, elvállalná-e. Erre Kunhalmi a műsorban azt válaszolta, most nem ezzel foglalkoznak, mint mondta, sokkal fontosabbnak tartja, hogy megszabaduljanak a hatalmával visszaélő rezsimtől, minden más irreveláns. A műsorban szóba került az is, hogy Fodor Gábor nincs a listán, de tárgyalni fognak az egyéni indulásáról. Még nincs késő! Az utolsó pillanatig küzdeni kell, hogy a legszélesebb, legesélyesebb világot megteremtsük a váltásra. A remény újra a baloldalon van – jelentette ki Kunhalmi Ágnes.

Forrás: ATV.hu Fotó: PestiSrácok/ Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.