Pesti Srácok

Törökországban fogták el az Iszlám Állam egyik kulcsfiguráját

null

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik meghatározó kulcsfiguráját, a fenyegetéseket, brutális kivégzéseket is nyilvánosságra hozó egyik médiafelelőst fogták el a nyugat-törökországi Kocaeli tartományban, írja Dogan török hírügynökségre hivatkozva az ATV weboldala.

A 22 éves, szíriai állampolgárságú férfi Aleppóból érkezett, Törökországba illegális úton lépett be a Szíriával határos Hatay tartománynál, Kocaeliben pedig "alvó sejtként" feladatra várva hamis papírokkal bérelt lakást.

A dzsihadista négy évvel ezelőtt csatlakozott az IÁ-hoz, ahol kamerával rögzítette és az interneten terjesztette az eseményeket. A fiatal férfit a csendőrségi kihallgatás után egy helyi bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

2015-ben és 2016-ban az Iszlám Állam dzsihadistái számos, sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban. A legutóbbi merényletet 2016 szilveszterének éjjelén követte el az egyik milicistájuk, aki egy zsúfolt isztambuli mulatóban 39 embert lőtt agyon. A gyanúsítottak pere tavaly decemberben kezdődött meg.

PestiSracok facebook image

A feltételezett IÁ-tagok utáni török nyomozás azóta is szakadatlan. December 29-én 75 dzsihadistát vettek őrizetbe a hatóságok. Az akkor lefoglalt anyagokból kiderült: néhányuk előkészületeket tett egy újabb szilveszteri támadásra.

ATV/Dogan, Vezető kép: Hürriyet Daily News

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.