Pesti Srácok

300 millió forint közművelődési intézmények gyarapítására, felújítására

300 millió forint közművelődési intézmények gyarapítására, felújítására

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 300 millió forintos keretösszeggel pályázatot hirdet közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra, amelyet a közművelődési intézmények és közösségi színterek műszaki-technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására, épületének karbantartására, felújítására lehet felhasználni.

Az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkárságának szerdai közleménye szerint a támogatásra olyan települési önkormányzatok pályázhatnak, amelyek saját fenntartásban vagy közművelődési megállapodás keretében közművelődési intézményt, közösségi színteret működtetnek.

A vissza nem térítendő költségvetési támogatást a települési önkormányzatok által vállalt önrész arányában állapítják meg. A támogatás minimális mértéke 100 ezer forint.

A 300 millió forintos keretösszeg 40 százalékát a települési önkormányzatok által 2016. január 1-jét követően alapított intézményeknek vagy közösségi színtereknek szánják, a fennmaradó 60 százalékot pedig a többi, települési önkormányzat által fenntartott vagy az önkormányzattal kötött közművelődési megállapodás alapján működő intézmény vagy közösségi színtér kapja.

PestiSracok facebook image

A pályázatokat elektronikus úton, a Magyar Államkincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül lehet benyújtani.

MTI, Vezető kép: MTI/Matusz Károly

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.