Pesti Srácok

A hazai nemzetiségek képviselői is aláírták az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést

A hazai nemzetiségek képviselői is aláírták az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést

Európa szegényebb lesz, ha egyetlen kisebbség is elvész - hangsúlyozta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton Gárdonyban, ahol a hazai nemzetiségek képviselőivel közösen aláírta a Minority SafePack - Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés támogató ívét.

Soltész Miklós elmondta, hogy a közös aláírással szerették volna felhívni a figyelmet az aláírásgyűjtés fontosságára. Kiemelte: arra szeretnék késztetni az uniós vezetőket, hogy a nemzeti kisebbségek megmaradásáért ők is mindent megtegyenek, mert

Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség jogi szakértője elmondta, hogy mintegy 50 ezer aláírás hiányzik a szükséges egymillióhoz. A polgári kezdeményezés érvényességének egyik feltétele már teljesült: 7 európai uniós tagállamban (Magyarország mellett Szlovákia, Románia, Spanyolország, Dánia, Lettország és Horvátország) megvan a szükséges minimum aláírás.

PestiSracok facebook image

Soltész Miklós a Velencei-tavi Vízi Sportiskolában táborozó, Nagybecskerek környéki vajdasági gyerekeknek elmondta: Magyarország az Alaptörvénynek megfelelően mindent megtesz a 13 őshonos nemzetiség megmaradásáért, nyelvük, kultúrájuk fennmaradásáért.

- tette hozzá. Az államtitkár megemlítette, hogy a határon túli magyarok megmaradásáért is mindent elkövetnek, így azt is szorgalmazzák, hogy a vajdasági magyarok magyarként nevelkedjenek, miközben Szerbia megbecsült állampolgárai maradnak.

Tárnok Balázs közölte: Magyarországon mintegy 420 ezer, Erdélyben 270 ezer, Felvidéken több mint 50 ezer aláírás gyűlt össze. Megemlítette, hogy április 3-ig kell a hiányzó aláíróíveket összegyűjteniük. Aki támogatná a kezdeményezést, elektronikus úton a www.jogaink.hu oldalon vagy papír alapon valamennyi postahivatalban ingyenes válaszborítékban feladva megteheti.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.