Pesti Srácok

Budai Gyula: A baloldali vezetők mondják meg, találkoztak-e az egy napra kiengedett Czeglédy Csabával!

Budai Gyula: A baloldali vezetők mondják meg, találkoztak-e az egy napra kiengedett Czeglédy Csabával!

A Fidesz szerint Molnár Gyula MSZP-elnöknek, Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének és Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének válaszolnia kell arra, hogy kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával, amíg az ügyvéd szabadlábon volt.

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, Czeglédy Csaba egy napig volt szabadlábon, és ez az idő elegendő ahhoz, hogy a bizonyítékokat, amelyek a büntetőeljárásával kapcsolatban keletkeztek, eltüntesse, és az ügyben érintett politikustársaival egyeztessen. A képviselő szerint az előzetes letartóztatás fő oka, hogy a gyanúsított ne tudjon összebeszélni társaival, így ne tudja meghiúsítani az eljárást.

– fogalmazott Budai Gyula, aki úgy véli: a joggal való visszaélés tipikus esete, hogy a politikus országgyűlési képviselő-jelöltként mentelmi jogot szerzett, így elhagyhatta az előzetest. Budai Gyula szerint az MSZP és a DK továbbra is falaz Czeglédy Csabának, ezért szólította fel arra Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, Molnár Gyulát, az MSZP, és Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, hogy mondják el, találkoztak-e, kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával. Nem véletlen az sem, hogy – mint hozzátette – a „maffiabaloldal” ügyvédjének mentelmi jogával kapcsolatos nemzeti választási bizottsági ülésen az MSZP-Párbeszéd által delegált testületi tag is úgy szavazott, hogy ne függesszék fel a politikus mentelmi jogát.

PestiSracok facebook image

A csalással vádolt Czeglédy Csabát csütörtökön engedték ki a börtönből, miután képviselő-jelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, a Csongrád Megyei Főügyészség kezdeményezni fogja előzetes letartóztatásba helyezését.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.