Pesti Srácok

Két piti tolvaj vezette el a zsarukat a droghálózathoz Balatonfüreden

null

Két tolvaj lopás-sorozata vezette el a balatoni rendőröket egy kiterjedt drodhálózat tagjaihoz, akik füvet, varázsgombát és extasyt terjesztettek. A zsaruk 62 gyanúsítottat hallgattak ki, a 21 díler közül kilencen kerültek előzetesbe, míg 41 fogyasztó szabadlábon védekezhet az ellenük indult büntetőeljárás során.

A Veszprém megyei és a balatonfüredi nyomozók összesen 62 gyanúsítottat hallgattak ki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. Végül 21 emberrel szemben indult eljárás kábítószer-kereskedelem miatt, közülük kilencen kerültek előzetesbe. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017 júliusában egy vagyon elleni bűncselekmény-sorozat elkövetőivel szemben rendelt el nyomozást - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. A büntetőeljárás során felvetődött, hogy a helyi kempingben nyaralók sérelmére lopást elkövető két személy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel összefüggésben is érintett. A november elejéig tartó aprólékos adatgyűjtés eredményeként a rendőrök kábítószer termesztőket, kereskedőket és fogyasztókat fogtak el egy 2017. november 8-án kezdődött akció sorozatban.

Ennek során 16 személyt kábítószer-kereskedelem bűntett és további 12 főt kábítószer birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A zsaruk a házkutatások alkalmával egy balatonfüredi bérelt lakásban közel fél kilogramm mennyiségű szárított marihuánát foglaltak le a nyomozók, valamint egy úgynevezett varázsgomba termesztésére kiépített rendszert és szárított gombát is találtak. Ezeken túlmenően valamennyi terjesztőnél marihuánát, digitális mérleget és a csomagoláshoz használt anyagokat, továbbá az egyik veszprémi terjesztőnél extasy tablettákat foglaltak le a Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai.

Egy úgynevezett varázsgomba termesztésére kiépített rendszert és szárított gombát is találtak a rendőrök a házkutatások során. (Fotó: police.hu)
PestiSracok facebook image

A büntetőeljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. november 16-án hatáskörbe vonta. Ezt követően egy személyt 2018. január 23-án kábítószer-kereskedelem bűntette miatt fogtak el a nyomozók. Összehangolt rendőri akció keretében 2018. február 27-én és 2018. február 28-án további 4 embert kábítószer-kereskedelem bűntette, 29 főt pedig kábítószer birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

Kilencen díler előzetesben, negyvenegy fogyasztó pedig szabadlábon várja sorsa alakulását

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság összesen 21 férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja indított eljárást, közülük 9 fő előzetes letartóztatását az illetékes bíróság elrendelte. A fogyasztással gyanúsított összesen 40 férfi és egy nő szabadlábon védekezhet, ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás.

Forrás, fotó, videó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.