Pesti Srácok

Kitiltották Feldmárékat a börtönökből

null

A Tévelygőkért Alapítványt a Feldmár Intézet szerint mondvacsinált indokokkal lehetetlenítették el - írja a hvg. A rabok visszailleszkedését segítette a társadalomba, de mostantól ki van tiltva a Balassagyarmati Fegyház és Börtönből a Tévelygőkért Alapítvány Meseköre.

A programot, amely többek között a Norvég Civil Alap támogatásával, 2016 óta pedig önkéntesekkel, társadalmi munkában működött, még 2011-ben találta ki Feldmár András és Büky Dorottya. Többszörösen büntetett elítéltekkel hetente egyszer foglalkoztak, a fogvatartottak a saját életük élményeiből gyermekeik számára mesejátékokat állítottak össze. A Feldmár Intézet szerint a Mesekörben hét év alatt megfordult 65 ember közül mindössze 5-en estek vissza, miközben Magyarországon a börtönből szabadultak több mint 50 százaléka fél éven belül visszakerül a rácsok mögé. A kitiltás indoka az volt, hogy „szigorodtak a fogvatartottak mozgatására, életére vonatkozó szabályok, valamint a mi intézetünkben is elindult az elvándorlás a személyi állomány vonatkozásában”. A Feldmár Intézet közleménye szerint „a mondvacsinált indokokkal és ürügyekkel azt a szakmailag semmiképpen nem indokolható politikai szándékot leplezi a kitiltás elrendelője, ami az egész büntetés-végrehajtásban megfigyelhető és ami merőben ellentétes az európai normákkal és trendekkel." A Feldmár Intézet keddi közleményében néhány konkrétumot hangsúlyozott a Mesekörrel összefüggésben:

A Mesekör program az előző országos parancsnok ideje alatt lett elismert (2012-ben a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett bronz fokozata). Idővel azonban egyre szűkült a mozgástér, megszűntek a civilek számára külső helyszínen megtartható érzékenyítő és toleranciára nevelő Mesekör előadások. Ezek mellett a Tévelygőkért Alapítvány köszönetét is kifejezte:

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook, Fotó: prisonunited.blogspot.com