Pesti Srácok

Lánczi Tamás: "Az összefogás külföldi érdekcsoportok érdeke" (Videóval!)

"Az úgynevezett balliberális véleményformálók a postás szerepét játsszák az ellenzéki összefogásos történetben, csakúgy mint 2014-ben" – hívta fel a figyelmet az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője. Meglátása szerint a külföldi érdekcsoportok magyarországi képviselőik révén fejtenek ki lobbitevékenységet az ellenzéki összefogás érdekében, és azt látni, hogy a nyilvánosságon keresztül zsarolják az ellenzéki pártokat.

A külföldi érdekcsoportok vélhetően nem nézik jó szemmel, hogy továbbra is marakodik egymással az ellenzék a visszaléptetések miatt, továbbra sem tudnak ugyanis megegyezni abban, hogy mely párt, mely körzetben léptessen vissza jelöltet a másik javára. A koordináció legfőbb gátja az, hogy az MSZP nem szeretne együttműködni az LMP szövetségesével, a Jobbikkal, az LMP pedig nem ül tárgyalóasztalhoz az MSZP szövetségesével, Gyurcsány Ferenccel.

Lánczi Tamás úgy véli, az ellenzéki pártoknak valójában nem áll érdekében az úgynevezett összefogás, hiszen kutatások is azt mutatják: ez az összeborulás nem tetszik a szavazóiknak, nem szeretnének egymás jelöltjeire átszavazni.

PestiSracok facebook image

– összegezte az elemző.

Lánczi Tamás kiemelte, a külföldi nyomásgyakorló csoportok nem akarnak építeni semmit, nem egy stabil baloldali kormányban gondolkoznak, az ő forgatókönyvük a káosz. Példaként hozta fel, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is elismerte: káosz, válság, elhúzódó tárgyalások és új választás jönne egy ellenzéki győzelem után.

ECHOTV; Fotó: echotv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.