Pesti Srácok

Mi lett veled, Feri?! - Gyurcsány Ferenc különös sajtótájékoztatója (videó)

Meglehetősen össze-vissza beszélt Gyurcsány Ferenc a napokban egyik sajtótájékoztatóján. Olyanokat mondott kipirult arccal, mint például „le kell váltani a DK-t”, vagy hogy a legnagyobb kétszámjegyű prímszám a tizenegy.

Az Echo TV Bayer Show című műsorában is téma volt Gyurcsány Ferenc egyik napokban tartott sajtótájékoztatója, miután a furcsán ziháló-szuszogó-nyögdécselő DK-elnök olyan érdekes dolgokat mondott, mint például:

Ezután hosszú szünetet tartott, amíg nehézkesen végiggondolta, mit is mondott, majd nagy levegőt vett és közölte:

PestiSracok facebook image

Majd ezt követően előadta Gyurcsány Ferencet, „a számok emberét”, és az államigazgatás szempontjából rendkívül fontos kérdésből, a kétjegyű prímszámokból kezdte vizsgáztatni az egyik újságírót:

Miután egy másik újságíró kijavította, hogy ez nem a legnagyobb, hanem a legkisebb kétszámjegyű prímszám, Ferenc tanár úr elbizonytalanodott egy pillanatra, majd begyakorolt politikusi mosollyal azonnal megpróbálta kivágni magát, és bebizonyítani, hogy ő bizony a legnagyobb kétszámjegyű prímszámot is tudja:

Hogy mi történhetett Gyurcsány Ferenccel, ami miatt össze-vissza beszélt, nem tudni. Bayer Zsolt szerint a DK-elnök „mata részeg” volt.

Forrás: Echo TV; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.