Pesti Srácok

Molnár Gyula: "Van, amikor hamiskásan félrehajtjuk a fejünket "

Molnár Gyula: "Van, amikor hamiskásan félrehajtjuk a fejünket "

Meg kell találni azt az erős kihívót, aki esélyes jelölt lehet a kormánypárt indulójával szemben - mondta Molnár Gyula az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP elnöke szerint a mérések alapján a legnépszerűbb ellenzéki politikus Karácsony Gergely. Szerinte a kormányváltás receptje az, hogy nem szabad elpocsékolni a szavazatokat az egyéni körzetekben, szimpatizánsaik gondolják át, kit tudnak támogatni, akkor is, ha nem az a szimpatikus jelölt. A műsorvezető kérdésére, hogy visszalépnek-e az egyéni körzetben az alku tárgyaként Vona Gábor javára azt mondta, "vannak dolgok, amiket nekem kell kimondani és van, amikor hamiskásan félrehajtjuk a fejünket és azt mondjuk a választóknak, hát, ha ők úgy látják”.

Molnár szerint nagyon jó hangulatú tárgyalás zajlott le kedden az LMP-vel.

Majd hozzátette: szerinte ennek három feltétele van, amit Szél Bernadettéknek is elmondtak.

Az első az esélyes jelöltek állítása, a második, hogy a kiemelkedő független jelöltjeiket ők is támogassák visszalépéssel, a harmadik pedig a közös március 15-ei ünnepség. Mint mondta, ha ez összejönne, utána meg tudnák nézni, melyik körzetekben van lehetőség megállapodásra a pártok között.

PestiSracok facebook image

Rónai Egon kérdésére válaszolva elmondta: a keddi tárgyaláson konkrét jelöltben nem állapodtak meg, de bízik benne, hogy a jövő héten, amikor folytatják a megbeszéléseket, már számokban és jelöltekben is lesz megállapodás. Hozzátette: valamilyen formában majd azt is lehetővé kell tenni, hogy ez a megállapodás a DK érdekeinek is megfeleljen, mert ők most nem vettek részt az egyeztetésben.

atv.hu, Vezető kép: spiler.blog.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.