Pesti Srácok

Morvai Krisztina: Az LMP közvetíthet a Jobbik és Gyurcsány között

Morvai Krisztina: Az LMP közvetíthet a Jobbik és Gyurcsány között

Úgynevezett kétlépcsős együttműködésre készülhet a baloldal és a Jobbik – erről beszélt a Jobbik európai parlamenti képviselője a Híradónak. Morvai Krisztina szerint az összefogásban az LMP lehet a katalizátor. Szél Bernadették ugyanis vasárnap az MSZP-Párbeszéddel és a DK-val, hétfőn pedig a Jobbikkal is egyeztetnek. Így, ha születik megállapodás, akkor Vona Gábor – közvetve – Gyurcsány Ferenccel és a szocialistákkal is együttműködhet. Szél Bernadett szombaton azt is elismerte: azon fog dolgozni, hogy elsimítsa az ellentéteket a pártok között - írja a hirado.hu.

Szél Bernadett új időszámításnak nevezte azt, hogy a Jobbikkal, az MPSZ-Párbeszéddel és Gyurcsány Ferenc pártjával is tárgyalóasztalhoz ülnek. Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint – bár még vannak kommunikációs hiányosságok a felek között –

Gyurcsány Ferenc március 15-én kijelentette:

PestiSracok facebook image

A DK elnöke ennek érdekében vasárnapra minden ellenzéki pártot tárgyalóasztalhoz hívott. A Jobbik szinte azonnal elutasította az ajánlatot – legalábbis formálisan.

https://www.youtube.com/watch?v=Xw596MyrCmI&feature=youtu.be

Az egykori jobbikos szerint, ugyanis a háttérben már zajlik az egyeztetés. Rubi Gergely a Híradónak arról beszélt: a pártok az utolsó pillanatban vissza fogják léptetni a jelöltjeiket, egymás javára.

A Jobbik európai parlamenti képviselője a Híradónak azt is vázolta, hogy szerinte a pártok hogyan akarják lenyomni a szavazóik torkán az együttműködést. Morvai Krisztina úgy fogalmazott:

Ebből a tervből szombaton Szél Bernadett nem is csinált titkot, és a jobbikos Dúró Dóra is arról beszélt, hogy hétfőn egyeztetnek az LMP-vel, a tárgyalások menetét pedig szerinte Szél Bernadett pártja határozta meg.

Morvai Krisztina szerint, ha

Morvai Krisztina hozzátette:

– írja cikkében a hirado.hu.

Híradó/PS; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.